Napra pontosan 123 éve nyugszik Kossuth Lajos
Kossuth Lajos (Monok, 1802. szeptember 19. – Torino, 1894. március 20.) államférfi, a Batthyány-kormány pénzügyminisztere, a Honvédelmi Bizottmány elnöke, Magyarország kormányzó-elnöke.
A nemzeti függetlenségért, a rendi kiváltságok felszámolásáért s a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott 19. századi küzdelem egyik legnagyobb alakja, a magyar szabadságharc szellemi vezére. Máig egyike azoknak, akik a magyar nép emlékezetében leginkább megtestesíti az 1848–1849-es forradalmat és szabadságharcot.
A forradalom leverése után Kossuth sokáig bujdosott, majd Torinoban talált menedéket. Nem is tért többet haza, egészen 1894-ig, haláláig itt élt.
Torino lakossága március 28-án vett búcsút nagy polgárától. Háromszázezren kísérték a koporsót a torinói protestánsok, a valdensek templomába. Itt olasz, magyar és francia egyházi beszéddel búcsúztatták Kossuthot, a pályaudvaron pedig nem kevesebb, mint nyolc szónoklat hangzott el. …
… Elhangzott azonban ezen a napon egy nagyon csöndes és világos felszólalás is, Eötvös Loránd báróé az MTA rendkívüli ülésén. Így szólt:
„Tisztelt Akadémia! Amikor gyászol a magyar nemzet, akkor gyászol az az akadémia is, amely minden tudós és tekintélyes társai között talán leginkább jogosult arra, hogy magát egy nemzet akadémiájának nevezze. Nagyon távol állunk mi a politika szenvedélyes küzdelmeitől; a mi feladatunk az, hogy a tudomány és irodalomnak csöndes, de ernyedetlen munkásai legyünk, de azért nem válhattunk még közömbösekké az olyan fájdalom iránt, amely nemzetünk ezreinek, millióinak szívét járja át…
..Mert mi a magyar nemzetnek történetírói vagyunk, s így a mi teendőnk lesz az ő halhatatlan nagy alakjáról a történet részrehajlatlan kutatásával ítéletet mondani, és megállapítani a hazafiságnak ama magasztos erényeit, amelyek az ő nevét pártkülönbségek nélkül minden magyar ember gondolkozásában tiszteltté teszik. De ez nem egy órának, nem is egy évnek, ez a jövőnek a dolga, a jelenben csak részvétünket fejezhetjük ki, megadva a nagy halottnak a végtisztességet. Indítványozom ezért:
1. Helyezzen a Magyar Tudományos Akadémia koszorút Kossuth ravatalára.
2. Vegyen részt küldöttségével a temetés szertartásán.
3. Küldje meg, mint kegyeletének emlékezetét, ez ülésének jegyzőkönyvét a nagy halott fiainak.”
…A halottas vonat március 28-án este gördült ki a torinói pályaudvarról. Szürke teherkocsiját elborították a koszorúk és díszek, alig látszott rajta a felirat: Feretro (Koporsó). Az osztrák határon le kellett szedni a díszeket…
Március 30-án reggel fél hétkor a vonat befutott a csáktornyai állomásra. A számos megállás és a végeláthatatlan szónoklatok ellenére délután 3 óra 18 perckor a vonat már Budapesten volt, a Nyugati pályaudvaron…
Budapest a fogadás lázában égett.
… Nem sokkal 5 óra után vitték fel a koporsót a múzeum előcsarnokába. (A menet vége akkor még a Nyugati pályaudvarnál volt.) Kilencvenkét gyertya világította meg a fekete bakacsinnal behúzott falakat. Késő estig – és 31-én egész nap – tódult a közönség, hogy órák hosszat tartó várakozás után leróhassa kegyeletét. A koszorúkat teljesen szétszedték; mindenki el akart tenni emlékbe egy-két babérlevelet. Az újságok hirdetési oldalait pedig ellepték a temetés napjára, április 1-jére való ajánlkozások: „Három utcai ablak a legszebb helyen, Erzsébet körút 52. sz. 1/2 emelet, kiadó; továbbá három utcai ablak és balkon a 2-ik emeleten ugyanott kiadó. Bővebbet Altstädter, Erzsébet körút 52. sz.”
Március 31-én is volt ünnepélyes temetés Budapesten. A Kossuth család ugyanis elhozatta a genovai temetőből – a szép angyalos sírkő alól – Magyarországra Kossuth leányának, az 1862-ben meghalt Kossuth Vilmának és Kossuth feleségének, az 1865-ben meghalt Meszlényi Teréziának holttestét. Mindketten katolikusok voltak, így a koporsókat a terézvárosi plébániatemplomból vitték ki a temetőbe. Április 1-jén pedig reggel 9 órakor megkezdődött a nagy szertartás.
..Sárkány Sámuel evangélikus püspök imájával és beszédével kezdődött meg a szertartás, majd az országgyűlés nevében Jókai Mór mondott a kortársaktól sokat magasztalt szónoklatot.
A nehezen elinduló menet 1 óra tájt érkezett a temetőhöz. Ide már csak a gyászkíséret mehetett be. Öt újabb szónoklat következett a nyitott sírnál. ..
Sajnos a nagy budapesti temetések egyre külsőségesebbek lettek. Batthyányé 1870-ben még felemelő és méltóságteljes volt, Deáké 1876-ban ízléses és szép, Andrássy Gyuláé 1890-ben már inkább csak pompázatos. Kossuth temetésén az őszinte érzések nem tudtak áttörni a pátosz mindent elborító burkán.
..Maga a sír, a később vaskerítéssel körülvett hatalmas kőlap, egyetlen díszével, a Kossuth névvel mégis méltóságteljes volt.
forrás: infomovar.hu
