Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

15 milliárd felett lesz a támogatás

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A MOB már sok szakmai vitát és egyeztetést folytatott a szövetségekkel. Május 1-re kell elkészíteni azt a kormány-előterjesztést, amelyben pontosan szerepel a 16 sportág 2020-ig történő finanszírozása és stratégiája. Ez 99,9 százalékban már elkészült, jövő hétfőn fogják átadni az államtitkárságnak a végleges, letisztult dokumentumokat. Az infrastruktúrális fejlesztések mellett az utánpótlás-neveléshez, a műhelyek támogatásához, speciális műhelyek kialakításához, illetve nemzeti edzők kijelöléséhez és finanszírozásához is hozzájárulnának.    

„A 15 milliárd csak egy irányszám volt, inkább azt mondanám, hogy a végső összeg nem sokkal, de efölött lesz” – jelentette ki az elnök, majd később úgy pontosított, hogy mindent egybevetve 15 és 20 milliárd közötti összeget kapnak ebben az évben a kiemelt sportágak.  „Próbáltuk megfelelő keretek közé szorítani ezt a dolgot, de természetesen úgy, hogy azért megadjuk azt, amit a szövetségek kértek. A célunk az, hogy ne vegyük el tőlük a lehetőségeket, mert az az eredményesség rovására mehet” – foglamazott Borkai Zsolt.  „Ha minden jól megy, akkor május elején meglesz a döntés arról, hogy ezeket a sportágakat a kormányzat támogatja, és júniustól mehet ez a finanszírozás.Azt gondolom, hogy az év második felében ez a finanszírozás elindulhat” – zárta szavait Borkai. A 15 milliárdból az atlétika, a birkózás, a cselgáncs, a kajak-kenu, az ökölvívás, az öttusa, a sportlövészet, a torna, az úszás, a vívás és a korcsolyasport, valamint úgynevezett projektfinanszírozás keretében az asztalitenisz, az evezés, a kerékpársport, a röplabda és a tenisz részesül.   A támogatáshoz az érintett sportágak részéről egy olyan szakmai program elkészítése szükséges, amely tartalmazza a sportágfejlesztési stratégiát 2020-ig.

(MTI)