Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Több napos kirándulások valósulnak meg az idén abból a 2,5 millió forintos támogatásból, melyet a „Heineken Hungária Sopronért” jótékonysági program keretében a Nagycsaládosok Országos Egyesületének Soproni Tagegyesülete nyert meg. A szervezet egy fa elültetésének felajánlásával fejezte ki örömét az adomány átadásakor, melyet tegnap (ápr.10.) ünnepélyes keretek között a Frankenburgi út szomszédságában levő parkban ültettek el.
NEKED AJÁNLJUK
Fákat döntött, épületeket rongált a vihar
Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók...






