Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

20 válogatott a gálán

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ketten a Lázár Lovaspark Team és a Ferencvárosi Sasok együttesében, négyen az MTK-ban, öten az ETO csapatában, a legtöbben pedig – heten  az újpestieknél. Illés Béla, Halmai Gábor és Sebők Vilmos több, mint ötvenszer húzta magára a címeres mezt. Valószínű, ilyen rangos öregfiúk tornát még nem rendeztek Győrben.

 

A pályára lévő játékosok közül legelőször Mészöly Géza mutatkozott be a válogatottban, még 1988-ban Vasas játékosoként. Később légiósként is bizalmat szavaztak neki, összesen 18 alkalommal öltötte magára a címeres mezt. Őt időrendi sorrendben Bordás Csaba követte, az ETO hátvédje 4 alkaommal került be a nemzeti csapatba. Szombathelyiként került a nemzeti csapatba, de MTK játéákosként töltötte el a legtöbb percet Illés Béla, aki 64-szeres válogatottnak mondhatja magát, Hámori Ferenc 9, Kuttor Attila 19 alkalommal húzhatta fel a címeres mezt – utóbbi kétszer még ETO játékosként. Kuttor egyébként ugyanazon a meccsen debütált, mint a napokban 45 éves Puglits Gábor (7), Klausz László (27) és Halmai Gábor (57), mindannyian az oroszek elleni VB selejtezőn mutatkoztak be még 1993-ban.

 

1994-ben került be először a nemzeti csapatba Herczeg Miklós (12) és Szelzák Zoltán (9), 1996-ban Egressy Gábor (21), Sebők Vilmos (52), Horváth Ferenc (32) és Dragoner Attila (28) – ki gondolná, hogy ma már mindannyian közelebb vannak a negyvenhez, mint az öregfiúk csapatba kerüléshez szükséges harmincötödik betöltött életévhez. Tizenöt éve mindössze három újoncot avatott az aktuális szövetségi kapitány – egyikük Kovács Zoltán volt, aki összesen 20-szor szerepelhetett a legjobbak között, majd az újpesti bajnokcsapatból bemutatkozott a győri nevelésű Korsós Attila (11) és az ETO-ban is játszó Pető Tamás (14).

 

Huszonkilenc évesen, már az új évezredben lett válogatott Erős Károly (2), és csak egy évvel volt nála fiatalabb a hátvéd Juhár Tamás, aki Kovácshoz hasonlóan 20-szoros válogatott. Utolsóként a mezőnyből, tíz éve Lőw Zsolt (25) került be a nemzeti csapatba.

 

A jelenlévők közül egyébként négyen ott voltak az 1996-os nyári olimpián – Sebők, Dragoner, Egressy és Szanyó Károly – és akkor még nem is számoltunk a futsal válogatottakkal, hiszen a sportág két meghatározó alakja, Baranyai Pál és Kénoszt Ferenc egy évtizeden át kihagyhatatlan volt a nemzeti csapatból.