Havi cikkek: Március, 2012
Több száz milliós áfacsalási per kezdődött Győrben
Mintegy 300 millió forintnyi általános forgalmi adó elcsalásával vádolnak egy szlovákiai magyar testvérpárt, perük kedden kezdődött meg a Győri Törvényszéken. A vádirat szerint a két férfi cégeken keresztül cukrot adott el magyarországi vállalkozásoknak, a kiszámlázott összeget felvette, de az adott évre nem nyújtott be itt adóbevallást, ezzel a költségvetést jelentős bevételtől fosztotta meg. A keddi tárgyaláson mindkét vádlott jelezte: ahogy a nyomozás során, most sem kíván vallomást tenni.
Korszerű e-learning oktatás a Nyugat-magyarországi Egyetemen
A Nyugat-magyarországi Egyetem digitális formában rögzíti műszaki és természettudományos tananyagait kiaknázva ezzel az e-learning, mint oktatási módszer adta lehetőségeket. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel és több céggel közös együttműködésben, a ?Tudásfelhőben" egyesül mindaz a tudásbázis, gyakorlati ismeret és ipari tapasztalat, ami a szervezetek sajátja. A program a digitális tananyagok gyors és hatékony kifejlesztését, és azok megosztását támogatja. A tananyag korszerűsítése, fejlesztése és az új eredmények bevezetése az oktató feladata. A projekt szakmai vezetője, Dr. Szabó Péter elmondta, a rendszer feltárná és kereshetővé tenné azt a hatalmas mennyiségű tudást, amelyekkel az egyetemek már évtizedek óta rendelkeznek.
Rajzpályázat a Pannon-Víz Zrt.nél
A Pannon - Víz Zrt. a március 22-i Víz Világnaphoz kapcsolódóan gyermekrajz pályázatot hirdet ?I love csapvíz" címmel. Az alsó, és felsőtagozatos általános iskolások alkotásait március 9.-én délután 15 óráig várják, a pályázatról a társaság diszpécserszolgálkat vezetője, Tóth László beszélt rádiónknak:
Megyeszerte avartüzekhez vonultak a tűzoltók
Többnységében avartüzekhez riasztották tegnap (márc.5.) megyénk tűzoltóit. Összesen hét alkalommal kapott lángra a száraz fő Téten, Csornán, Levélen, Mosonszentmiklóson, Lébényben, és Gyarmaton. A legjelentősebb tűz Gyarmaton volt, ahol mintegy 1000m2-en lángolt az aljnövényzet. Mezőőrsön pedig egy családi ház teraszán a felhalmozott lom és bútorok gyulladtak ki, személyi sérülés szerencsére nem történt, a kár 300 ezer forintra tehető.
Hulladékpapírból környezetkímélő virágtartó
Hulladékpapírból gyárt környezetkímélő virágtartó edényeket a Sragner & Sragner Kft. Bőnyben. A győri családi vállalkozás azért vágott bele a kezdeményezésbe, mert úgy gondolják, hogy a biotermék helyettesíthetné a műanyag "cserepeket", amiket Magyarországon milliószámra dobnak a szemétbe, jelentősen terhelve ezzel a környezetet. A beruházásról a cégtulajdonos, Sragner László beszélt rádiónknak:
Folytatódik a véradás térségünkben
A következő napokban is folytatódik a kiszállásos véradás megyénkben. Ma (márc.6.) Kimlén, az Általános iskolában délután 15 órától este 19 óráig, holnap (márc.7.) pedig Győrben a Bercsényi Középiskolában, délelőtt 9-től délután 14 óráig, és Sopronban az Admiral Palace Játékteremben, délelőtt 10től délután 14 óráig várják a segíteni vágyókat.
Országos diplomataképző konferencia a Széchenyi István Egyetemen
Országos diplomataképző konferenciát és külügyi találkozót tartanak a Széchenyi István Egyetemen. Az Egyetem Hallgatói Külügyi Bizottsága és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) közös programja egészen csütörtökig tart. Az idei konferencia előadásai a diplomácia és a nemzetközi kapcsolatok témakörét jelenítik meg. A konferencia első napján a résztvevők átfogó képet kaphattak az Erasmus Student Network működéséről. A rendezvény szakmai előadásaira a második és harmadik napon kerül sor. A hazai felsőoktatási intézmények hallgatói önkormányzatainak vezető képviselői és külügyes tevékenységet folytató tagjai, a négy nap alatt tapasztalatot cserélhetnek, és jobban megismerhetik egymást. A negyedik napon (márc.8.) a kikapcsolódásé lesz a főszerep.
Csertői Auréllal szerződést bontottak
Szerződést bontott Csertői Aurél vezetőedzővel a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Győri ETO FC vezetősége hétfőn. A tabella második helyén álló csapat vasárnap, a tavaszi nyitányon 1-1-es döntetlent játszott a Haladás Sopron Bank vendégeként, a Magyar Kupa negyeddöntős párharcának első mérkőzésén pedig kiütéses, 5-1-es vereséget szenvedett Székesfehérváron a Videotontól februárban. Csertői tavaly március 7-e óta irányította a Győri ETO-t, megbízatása 2013. június 30-ig szólt.
Tűzcsapot tört ki egy román kamionos Töltéstaván
Töltéstava belterületén a Berettyó utcai lakóparkban hétfőn délben tűzcsapot tört ki egy román kamionos. A sofőr továbbhajtott, de a szemtanúk segítségével a rendőrök utolérték az autópályán menekülő elkövetőt. A vízmű szerelői rövid időn belül lokalizálták a hibát, így a déli órákban csak néhány percig szünetelt az ivóvíz szolgáltatás Töltéstaván. A kitört tűzcsapon így is közel száz köbméter víz folyt el, ami elárasztotta egy közeli ház pincéjét. A pincében összegyűlt vizet a tűzoltók szivattyúzták ki, a kár közel háromszázezer forint. A vízmű az ügyben rendőrségi feljelentést tesz.
NEKED AJÁNLJUK
Biztató hírek érkeztek a fiatal magyar sportolóról
Kielégítő és megnyugtató az állapota Kempf Zoltán BMX-versenyzőnek, aki a múlt héten szenvedett súlyos balesetet Svájcban. A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) közleménye szerint a 28...
Akár ez is tetszhetKAPCSOLÓDÓ
A rochesteri tudósok egy jelenleg szülés...