Éves cikkek: 2012
Kerékpárutat építenek Tatabányán
Jövő nyárra készülhet el az a kerékpárút Tatabányán, amely összeköti a megyeszékhely több városrészét is. A több mint 160 millió forintos beruházás a hónap közepén kezdődik, és még ebben az évben elkészül egy szakasz a Vértes Agórájánál.

Új hulladékgyűjtők Győr-Újvárosban
Korszerűbbre cserélték a régi szelektív hulladékgyűjtő edényeket több helyen Győr-Újvárosban. Az új szemeteskukákba ezentúl sokkal több hulladék fér majd el. Az új kukákra azért volt szükség mert a város egyes helyein sok esetben az ürítés után pár órával már megteltek az edények és azt a szemetet ami már nem fért bele mellette rakták le. Kövecses Péter elmondta - az ilyen illegális szemétlerakást szeretnék csökkenteni. Újvárosban 9 különböző területen cserélték korszerűbbre az edényeket. A műanyaggyűjtő a legnagyobb, 2500 literes, míg a papír, fém és üveg tárolók 1500 literesek.

Kezdődik a XII. Győri Könyvszalon
Pénteken (nov.9.) kezdődik a XII. Győri Könyvszalon. Az irodalom népszerűsítését szolgáló programnak idén is a Győri Nemzeti Színház ad otthont. A Könyvszalon standjain a szépirodalomtól a nyelvkönyveken át a térképekig minden megtalálható lesz. A színes kísérőprogramok közül a két nagykoncert - a Csík Zenekar és a Ghymes együttes fellépése belépőjegyes, amiket a színház jegypénztárában lehet megváltani. Rádiónknak Dr. Horváth Sándor Domonkos, a szervező városi könyvtár igazgatója nyilatkozott:

Nyílt nap a Móra Ferenc Középiskolában
Nyílt napot tartanak jövő hétfőn (nov.12.) a győri Móra Ferenc Középiskolában. Az érdeklődők a jövőre indítandó képzésekről tájékozódhatnak. A program délelőtt 9-kor rövid prezentációkkal kezdődik, a média-kommunikációs és a sport osztályokról. 10-től órákat látogathatnak a szülők és az érdeklődő nyolcadikosok, és megtekinthetik a MÓRADÓ-t - a Móra mozgóképes iskolai magazinját.

NEKED AJÁNLJUK
Összeolvadással megszűnik a Városrendészet
Pintér Bence polgármester előterjesztésében azt javasolta, hogy a győri Városrendészet jelenlegi formájában szűnjön meg, és olvadjon be a Mezőőri és Parkőri Szolgálat költségvetési szervébe. Hajtó...
Akár ez is tetszhetKAPCSOLÓDÓ
A kanadai popénekes-szerző Tate McRae szerepel az...