Éves cikkek: 2012
Lezárják a Kossuth-hidat
Csütörtökön este nyolc óra és éjfél között lezárják az autósforgalom elől Győrben a Kossuth-hidat. A szakemberek a híd melletti trafóállomás átalakítását végzik és az eszközöket kiemelő daru elfoglalja az úttest teljes szélességét.
Aktuális állásajánlatok Győrben
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának Győrre vonatkozó állásajánlatai:
Indul a kézilabdaszezon
Augusztus utolsó napján a női bajnoksággal veszi kezdetét a 2012/13-as hazai kézilabdaszezon, pár nappal később pedig már a férfiak is elkezdik küzdelemsorozatukat. A Magyar Kézilabda Szövetség tájékoztatása szerint a női bajnokság a Debrecen-Érd találkozóval indul 31-én, míg a címvédő Győr szeptember 1-jén lép először pályára Dunaújvárosban.
Megyénknek is jut a 283 milliós vis maior támogatásból
Augusztusban 28 település összesen 283 millió forint rendkívüli támogatásban részesül. A Belügyminisztérium által 2012-ben nyújtott vis maior támogatások aktuális ütemében 22,1 millió forint előlegről, 4 millió forint védekezéshez és 256,9 millió forint helyreállításhoz kapcsolódó támogatásról született döntés. Az összegből egy Győr-Moson-Sopron megyei település is részesül.
Vidéken nagyobb lehet a lakásvásárláshoz nyújtott állami kamattámogatás
Vidéken egy családi ház árának akár ötödét is elérheti az állami kamattámogatás mértéke - derül ki az Otthon Centrum felméréséből. A fővárosban átlagosan egy új lakás árának 12 százalékát, míg vidéken, egy nagycsalád esetén, egy új családi ház árának akár 20 százalékát is elérheti a hozzájárulás. Az ingatlan franchise hálózat hitelközvetítéssel is foglalkozó leánycége kiemeli, hogy az állam a lakáshitelek kamatainak támogatását ugyan 5 évre korlátozta, viszont használt lakás vásárlására is felvehető ilyen kölcsön. A támogatás összege új lakásnál legfeljebb 10 millió, használtnál pedig 6 millió forint lehet.
Civil garancia a helyi terményekre
A győri kereskedők érdekképviselete Civil garancia a helyi terményre címmel indított kampányt a zöldség- és gyümölcskereskedők megkülönböztetése érdekében. Az akció keretében az egyesület képviselői és a vevők a termelés helyszínén is ellenőrizhetik, hogy valójában milyen zöldséget, gyümölcsöt nevel a termelő. A kezdeményezés az őstermelőket, és a vásárlók érdekeit is védi, a tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy sok az igazolatlan eredetű áru.
Fél év alatt emelkedtek az átlagkeresetek
Emelkedtek az első félévben az átlagkeresetek idehaza. A bruttó bérek 4,4, a nettó bérek pedig 1,6 százalékkal nőttek január és június között a múlt év azonos időszakához képest. A legtöbbet fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt 466 300 forinttal, ezt az információ és kommunikáció (410 300 forint), valamint az energiaipar követte (391 100 forint). A Közép-Dunántúlon Győr-Moson-Sopron megyében voltak a legmagasabbak a fizetések, havonta átlagosan 224 727 forintot vihettek haza a nyolc órában foglalkoztatott dolgozók.
Felszentelik a felújított Pannonhalmi bazilikát
Augusztus 27-én szentelik fel a felújított Pannonhalmi bazilikát. A közel egy évig tartó rekonstrukció során megújultak az épület gépészeti elemei, új padozatot, új bútorokat, korszerű világítási és hangosítási rendszert, valamint új oltárt és keresztutat kapott a templom. A bazilikabelső kő- és falfelületeit, illetve a mennyezeti freskókat restaurátorok tisztították le. A felújítás egy brit építész tervei alapján valósult meg. A templom előtti téren kivetítőt állítanak fel, amin minden érdeklődő megnézheti a felszentelési liturgiát. Később lehetőség nyílik a felújított bazilika megtekintésére.
Általános tűzgyújtási tilalmat rendeltek el
Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a vidékfejlesztési miniszter. Az utóbbi időben a rendkívüli meleg és a hosszabb ideje tartó csapadékmentes időjárás miatt fokozott tűzveszély alakult ki, ezért az ország teljes területén lévő erdőkre, és az erdők határától számított kétszáz méteren belüli területre vonatkozik a rendelkezés. Tilos a tűzgyújtás a kijelölt tűzrakó helyeken, a közút és vasút menti fásításokon, parlag- és gazégetést sem lehet végezni. Az elrendelt tűzgyújtási tilalom visszavonásig érvényes. Aki a tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi, erdővédelmi bírsággal sújtható.
Száguldó gokartok
Győrbe költözött a száguldó gokart cirkusz. Az ETO Park parkolójában és a környező utcákban megrendezett versenyeken nem csak a pofik csaptak össze. A magyar bajnoki futamok mellett lehetőséget kaptak az amatőrök is, hogy bemutathassák tudásukat. A lóerők hétvégéjének programjait drift- és rallye bemutatók, illetve kiállítások színesítették.
NEKED AJÁNLJUK
Fontos választási határidők!
A korábban átjelentkezését kérő választópolgár 2026. április 9-én 16 óráig vonhatja vissza kérelmét, hogy mégis a lakóhelye szerinti szavazókörben szavazhasson. A külképviseleti névjegyzékbe felvett...





