Éves cikkek: 2012
Rablási kísérlet egy győri gyógyszertárban
Gyógyszertárat próbált kirabolni egy férfi kedden kora este Győrben, a támadó zsákmány nélkül távozott. Az arcát napszemüveggel eltakaró 30 év körüli, mintegy 180 centiméter magas, átlagos testalkatú férfi a gyógyszertárba lépve segítséget kért, azt mondta, sav fröccsent a szemébe. Amikor az asszisztens visszatért a segítségnyújtáshoz szükséges eszközökkel, a támadó fegyverrel a kezében felszólította a kasszában lévő pénz átadására. Mivel az alkalmazott ennek nem tett eleget, a férfi kisétált a patikából.
Testnevelési konferencia
A Győr-megyei általános és középiskolák intézményvezetőinek és testnevelő tanárainak tartottak konferenciát az új köznevelési törvényről. A szeptember elsején hatályba lépő törvény több változást hoz majd a mindennapi testnevelés oktatásba.
Kárpátalján kirándultak
Kárpátalján járt a Nádorvárosi általános iskola Rege néptánc csoportja, valamint az iskola kórusa. A kirándulás célja az volt, hogy a gyerekek jobban megismerjék Kárpátalja történelmét.
Újabb elismerés a Városi Művészeti Múzeumnak
A Magyar Múzeumi Egyesület idén is meghirdette ?Az Év Múzeuma" elnevezésű pályázatát. A kitüntető címért a Győri Városi Művészeti Múzeum is indult. Május 19.-én tartották az ünnepélyes eredményhirdetést a Múzeumok Majálisán a Magyar Nemzeti Múzeumban. A Városi Művészeti Múzeum a 20. századi és a kortárs művészetek európai szintű bemutatásáért, a gyermekekkel és fiatalokkal való megismertetéséért, az ismeretterjesztés korszerű, vonzó módszereinek alkalmazásáért különdíjat kapott. Az múzeum számára nem ez az első kitüntetés, hiszen a 2010 Vendégbarát Múzeuma Programon az ?évi 30.000 látogató feletti" kategóriában I. helyezést ért el.
Fordított ÁFA a mezőgazdaságban
Július elsejétől vezetik be a fordított áfa fizetést a mezőgazdaságban. A rendelet a gabona, olajos magvak és fehérjenövény szektorra vonatkozik bevezetésére azért volt szükség, mert az elmúlt években az áfa csalások annyira elszaporodtak, hogy már veszélyeztették az ágazat működését.
Pataki András lesz a soproni színház igazgatója
Pataki András veszi át a Soproni Petőfi Színház vezetését. A város önkormányzatának sajtófőnöke, Kuslics Balázs részletekről nem beszélt, mivel az új igazgató szerdán, sajtótájékoztatón hirdet társulatot és évadprogramot. A 41 éves művész a Pápai Batthyány Lajos Mezőgazdasági Technikumban, a Győri Hittudományi Főiskolán, a Pécsi Tudományegyetemen és a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait. Jelenleg a győri Forrás Színház igazgatója, rendezője, az Evangélium Színház művészeti vezetője, valamint a Győr-Újvárosi Művelődési Ház igazgatója és a Veszprémi Petőfi Színház stratégiai főtanácsadója.
Nemzetközi break verseny tartottak Mosonmagyaróváron
A Városi Sportnapon először rendeztek nemzetközi break versenyt Mosonmagyaróváron. A megmérettetésre 3 országból, összesen 12 csapat érkezett. Az egész napos látványos küzdelem végén, a vendég francia csapat győzedelmeskedett.
Te Szedd! – megyékben 40 helyszínen gyűjtik a hulladékot
Győr-Moson-Sopron megye is csatlakozott a Te Szedd országos hulladékgyűjtő akcióhoz. Az önkénteseket negyven helyszínen várják június 2-án, Győrben a Kiskút ligetben délelőtt 9 órakor indul majd a munka. A szervezők bíznak a sikerben, hiszen tavaly mintegy 3.000-en több mint 25 tonna szemetet szedtek össze egy nap alatt.
Bérgyilkosságot terveztek – felfüggesztett börtönbüntetést kaptak
Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott a Győri Ítélőtábla kedden két férfit, akik bérgyilkossal akarták megöletni egyikük ismerősüket, miután az terhelő vallomást tett egy büntetőügyben. Emberölés előkészülete miatt a gyilkosságot megrendelő Orosz Ferenc büntetését az ítélőtábla 10 havi börtönről, míg a bérgyilkos szerzését ígérő Sajtos Ferencét egy év börtönről két évre súlyosbította, miközben a próbaidőt háromról négy esztendőre nyújtotta. A tárgyaláson elhangzott: a bérgyilkosok megrendelésével megbízott férfinak nem volt ilyen kapcsolata, így - mint utólag kiderült - nem forgott veszélyben az ismerős élete.
NEKED AJÁNLJUK
Robotok vették át a konyhát egy kínai étteremben
Így néz ki az étterem jövője: robotok főznek Hangcsouban Ha ma belépnénk egy étterembe a kínai Hangcsou városában, könnyen lehet, hogy nem pincérek és szakácsok...





