Éves cikkek: 2012
Roma Nap a Kossuth Lajos Általános Iskolában
Hagyományőrző Roma Napot tartanak ma a győri Kossuth Lajos Általános Iskolában. A rendezvényen kötetlen beszélgetés formájában fejthetik ki a résztvevők véleményüket arról, mit hozhat a jövő e társadalmi réteg számára, lesz tehetségkutató verseny, délelőtt 11 órakor kezdődik a Romungro Fiúk koncertje, majd déltől záróünepséget tartanak.
Elismeréseket adtak át a Honvédelem napján Győrben
Ünnepi állománygyűlést tartott múlt pénteken a likócsi laktanyában a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred. A Honvédelem napja, és Budavár visszafoglalásának 163. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen Könczöl Ferenc alezredes, megbízott parancsnok polgári személyek részére is átadott díjat. A rakétaezred érdekében végzett munkája elismeréséül csapatérmet vehetett át aranyozott kivitelben: Simon Róbert Balázs Győr alpolgármestere és Koráth Jenő, a Chio-Wolf Magyarország Kft. győri gyáregységének raktárvezetője. Az alpolgármester megköszönte az elismerést a város és a saját nevében, és köszöntőjében hangsúlyozta a város és az alakulat közti együttműködés fontosságát és a katonai hagyományápolás jelentőségét.
Teljesen megújul a KRESZ
A módosítások helyett új, az uniós normáknak is megfelelő KRESZ-t alkotnak a szakpolitikusok, az illetékes minisztériumok és a társadalmi szereplők bevonásával. A jelenleg hatályos közúti közlekedési szabályozást 1975-ben miniszteri rendelettel léptették életbe, és az elmúlt 37 év alatt negyvenszer módosították. A szakemberek szerint a mostani KRESZ elavult, és sok esetben egyátalán nem életszerű, ezért eljött az ideje a változtatásnak. Rádiónknak Bozzai Lajos kreszoktató, vezetéstechnikai instruktor nyilatkozott:
Az Intel vezetői érkeznek a Széchenyi István Egyetemre
Az Intel alelnöke, és közép-kelet európai igazgatója ma (május 21.) a győri Széchényi István Egyetemre látogatnak. A cég vezetőségi tagjai megismerkednek az egyetem informatikai rendszerével, és ismertetik a világcég felsőoktatási együttműködési programját. 2005-ben a "Győr - Digitális város" projekthez kapcsolódva az Intel Magyarország Kft. támogatásaként az Egyetem laboratóriumi épületében wifi hálózat épült ki 1.5 millió Ft értékben. A hálózat teljes lefedettséget biztosított a laboratóriumok épületében, és lehetővé tette, hogy elérhetők a belső alkalmazások, a tanulmányi rendszer, az e-learning rendszer és természetesen az Internet szolgáltatás mobil körülmények között. A wifi hálózatot az egyetem azóta folyamatosan fejlesztette saját forrásokból és pályázati lehetőségekből. Az összesen kb. 13.000 négyzetméter alapterületű - Új-Tudástér és Inno-Share épületek már teljes wifi lefedettséggel készültek el.
Kopjafát állít Győr önkormányzata a Nyerges-tetőn
Kopjafát állít Erdélyben, a Nyerges-tetőn Győr önkormányzata. Pünkösd vasárnapján avatják fel a két és fél méter magas, tölgyfából készült alkotást, amelyen gránitba faragva a város címere és az állítás évszáma látható, alatta egy Széchenyi Istvántól vett idézettel. Arra számítanak, hogy az előző napi csíksomlyói búcsúra a Kárpát-medence minden szegletéből érkező több százezer magyar közül sokan átlátogatnak az avatóünnepségre, amelyen Győr és az 1849-es csatahelyszín mellett fekvő Kozmás település vezetői is jelen lesznek.
Ingyen parkolhatnak Győrben az elektromos járművek
Ingyen parkolhatnak Győr belvárosában az elektromos meghajtású járművek, ha a közgyűlés pénteken elfogadja az erről szóló előterjesztést. Április közepén átadtak az egyik parkolóházban egy, ezeket a járműveket kiszolgáló, ingyenesen használható töltőállomást, ezzel is ösztönözve az új technológia elterjedését. Győr a környezettudatosságot is szem előtt tartja, ezért támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek a fejlődés és a környezetvédelem közös megjelenítői.
Győrbe ér a Drogmentes Magyarországért Maraton
Április 14-én indult el 42 napos útjára a Drogmentes Magyarországért Maraton, ahol több magyar sztár is rajthoz állt a Parlament előtt, hogy futásával demonstráljon a kábítószerek ellen. Magyarország legnagyobb drogellenes megmozdulásán a sportolók 300 települést érintenek és több, mint 2000 km lefutásával hívják fel a figyelmet a drogok által okozott társadalmi és egyéni veszélyekre. A sportolók május 20-án indultak Kapuvárról és május 21-én (hétfőn) reggel 9 órakor indulnak a győri városháza elől Pápára.
Ma jár le az szja bevallások határideje
Ma (május 21.) éjfélig lehet benyújtani a személyi jövedelemadó bevallásokat a tavalyi évről, és befizetni az adót. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), és a Magyar Posta meghosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is sokan hagyták az utolsó pillanatra a bevallás elkészítését, ilyenkor azonban a sietség miatt még nagyobb a hibázás lehetősége. Kovács Mária, a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatóságának titkársági főosztályvezetője rádiónknak elmondta, mikre érdemes még figyelni a kitöltéskor:
2. Gyirmóti Halászléfőző Verseny
Második alkalommal rendezik meg szombaton (május 19.)a Gyirmóti Halászléfőző versenyt. Az Aranyhal Szabadidő Központban délelőtt 10 órától a művelődési házban várjuk azoknak a jelentkezését, akik szeretnék megmérettetni halászléfőző tudományukat. A finom halászlé mellé cigányzenével, nótaszóval várják az érdeklődőket.
A győri és a veszprémi egyetemistáknak hamarosan felírhatják a rendszeres testmozgást
Győrben és Veszprémben indul a lakosság rendszeres testmozgásra való szoktatását célzó program, amelyben a részvevő egyetemistáknak fizikai állapotuk alapján akár a rendszeres testmozgást is. A "Mozgás=Egészség Program" első próbaszakasza májusban és júniusban több mint 300 győri és veszprémi egyetemista fiatal egészségi állapotának átfogó felmérésével kezdődik. A túlsúlyos vagy egyéb, az inaktív életmódból származó rizikófaktorral rendelkező hallgatóknak állapotuknak megfelelő rendszeres testmozgást írnak elő, majd egy év múlva felmérik ennek eredményeit.
NEKED AJÁNLJUK
Egyre többen élnek az alternatív vitarendezés lehetőségével
Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, ez 704 üggyel több, mint az előző évben,...





