Éves cikkek: 2012
Már 300 vízmérő fagyott el Győrben
300 vízmérő fagyott el Győrben, és környékén. Sokan megelégedtek azzal, hogy ráterítettek egy rossz kabátot, vagy újságpapírt az akna alján lévő mérőre, azonban az hamar átnedvesedik, így semmit nem ér. A másik gyakori hiba volt, hogy rés maradt az akna fedelén. A tönkrement vízmérő cseréjének költsége az ügyfeleket terhelte, ami darabonként 25 ezer forintot jelent.
Egyenes beszéd a győri Megyeházán
"Újra indul a Fidelitas korábbi sikeres "Egyenes Beszéd" rendezvénye. A vendég Hende Csaba honvédelmi miniszter lesz. Hende Csaba ügyvéd, politikus, az első Orbán kormányban az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára, majd 2005-ig a polgári körök mozgalom koordinátora volt. 2002-tol országgyulési képviselő, 2005 és 2010 között az Országgyulés jegyzője. 2010-től pedig a második Orbán-kormány honvédelmi minisztere. A rendezvény a győri Megyeháza dísztermében ma délután 17.30 kor kezdődik, amelyen műsorvezetők lesznek a Fidelitas győri elnöke és alelnöke, Radnóti Ákos, és Fekete Dávid.
A kormányhivatalok már a születésük évében több tíz milliárdot takarítottak meg
Polgármesteri fórumot tartottak tegnap (márc.1.) Beleden a járási közigazgatási rendszer kialakításával kapcsolatos feladatokról. Virág Rudolf, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, a jelen járási rendszer kialakításánál az elsődleges cél az államigazgatási feladatok elkülönítése volt, állami és önkormányzati feladatokra. Az átszervezések révén, még születésük évében a kormányhivatalok több tíz milliárdot takarítottak meg csupán azzal, hogy működésükhöz szükséges eszközöket közösen rendelték meg.
Trükkös utazóügynökök Csornán
Egy víztisztító berendezésekkel házaló trükkös utazóügynök tűnt fel a napokban Csornán és környékén. A Pannon-Víz Zrt.-hez több fogyasztói bejelentés is érkezett, hogy egy megnyerő modorú hölgy vízvizsgálattal egybekötött találkozót kér telefonon. A furfangos ál-szakemberek legújabb fogása, hogy egy egyszerű készüléket helyeznek a csapvízbe, amiből hihetetlen gyorsan "rengeteg káros szennyező anyag" válik ki vörösesbarna iszap formájában. Ezután desztillált vízbe, vagy a csoda-víztiszító által "megtisztított" vízbe helyezve a készüléket, szemmel láthatóan nem történik semmi. Ezzel az átveréssel pedig már több embert sikerült rábírni a vásárlásra. A trükk lényege azonban mindössze egy elektrolizáló készülék. A szolgáltató arra hívja fel a figyelmet, hasonló próbálkozásoknak semmiképpen se dőljön be.
Megválasztottál térségünk kiemelt kulturális rendezvényeit
A Magyar Turizmus Zrt. Nyugat - dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága idén is meghirdette a ?Nyugat- dunántúli régió kiemelt kulturális- és örökségturisztikai rendezvénye" pályázatot. A cél az volt, hogy kiválasszák a régió azon jelentősebb rendezvényeit, amelyek a térség turizmusa szempontjából meghatározóak. Győrből ezúttal a Győrkőcfesztivál, a Barokk Esküvő, az Advent Győrben, a Magyar Táncfesztivál, és az Öt Templom Fesztivál nyerte el a címet.
Használt buszokat vesz a Kisalföld Volán
Használt autóbuszokkal újítja fel járműparkját a Kisalföld Volán. A cég a Credo buszokat gyártó győri Kravtextől vehet három távolsági és három városközi modellt. Az uniós közbeszerzési értesítő alapján a Kravtex egyedüli ajánlattevőként nyerte meg a közbeszerzési eljárását, a szerződés eredetileg becsült értéke nettó 300 millió forint volt, a járműgyártó 245,4 millió forintért vállalta a szállítást.
ÉTV-Érdi VSE – Győri Audi ETO KC 30-47
Már megnyerte a magyar női kézilabda bajnokság alapszakaszát a Győri Audi ETO KC. A csapat szerdán Érden győzött.
Apró csodák a győri standon
Sikerrel mutatkozott be tegnap (márc.1.) Győr a fővárosi Utazás Kiállításon. Az ?A" pavilon 307-es standjánál 60 négyzetméteren képviselteti magát városunk, és már csütörtökön, a szakmai napon is rengetegen érdeklődnek kínálata iránt. A legtöbb látogatót azok a különleges kísérletek vonzzák, amelyek a március 15-én nyíló Mobilis Interaktív Kiállítást népszerűsítik. A látványos bemutatók persze csak apró ízelítők azokból a csodákból, amit a hamarosan megnyíló győri Mobilis kínál majd. Városunk standjánál további látványosságokkal is találkozhatnak az érdeklődők, tehetnek egy virtuális kerékpártúrát a Szigetközben, de Győr 2012-es kínálatát is megismerhetik. A Győri Látogatóközpont munkatársai egész hétvégén várják a vendégeket a standnál.
Az újrapapír világnapja
Március elseje az újrapapír világnapja. A 2006-ban elindított kezdeményezéssel hívják fel a figyelmet a pazarló papírfogyasztásra, a megelőzés fontosságára és az újrapapír használatának a környezetvédelmi előnyeire. Zselló András tudósítása következik.
Aktuális állásajánlatok Győrben
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának Győrre vonatkozó állásajánlatai:
NEKED AJÁNLJUK
Ma is várják az adományokat
Még ma is lehet adakozni az Élelmiszerbank karácsonyi gyűjtésén. Az akcióhoz több kiskereskedelmi lánc csatlakozott. Az Aldi, az Auchan, a Lidl, a Metro és a...
Akár ez is tetszhetKAPCSOLÓDÓ
„A Gemini már a Gmailünkben turkál...
Dubai lett a vagyonos magánszemélyek...
Megízlelhető a balatoni desszertkirálynő, a...





