Éves cikkek: 2012
Ösztöndíj leendő közgazdászhallgatóknak a Nyugat-magyarországi Egyetemen
Ösztöndíjalapot létesített a szeptemberben induló gazdaságtudományi alapképzések hallgatói számára a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara a Soproni Felsőoktatásért Alapítvánnyal közösen. Faragó Sándor rektor elmondta, a kar célja, hogy legalább annyi hallgatónak tudjon ösztöndíjat adni, mint amennyi államilag finanszírozott hely volt korábban. Hozzátette - ezen a tudományterületen államilag támogatott helyet a következő tanévre nem kapott a felsőoktatási intézmény. A szeptemberben induló alapképzés hallgatói három féle ösztöndíjra pályázhatnak. A Bachelor ösztöndíj megítélésénél a szociális helyzetet is figyelembe veszik a felvételi pontszám mellett. Az ösztöndíj összege fedezi a félévre szóló 150 ezer forintos önköltséget, ha a hallgató tanulmányi eredményei az elvárásnak megfelelőek.
Folytatódnak a fakivágási munkák Győrben
Győrben összesen közel 50 ezer fa található közterületeken, és ahhoz, hogy ez a nagy mennyiségű faállomány megfelelő díszítést biztosítson városunknak, tervszerű gondozási munkálatokat végeznek. A GYŐR-SZOL Zrt. a lakossági bejelentéseket és a szakmai irányelveket figyelembe véve folytatja a fakivágási programot. Beavatkozásra ott van szükség, ahol például a fa balesetveszélyes, vagy túl közel van az épülethez. A jelenleg zajló munkákról Nagy Csaba. a Győr - Szol kommunikációs menedzsere beszélt rádiónknak:
Az év befektetője az Audi Motor Hungária Kft.
Az ?Év Befektetője" lett az Audi Motor Hungária Kft. Dr. Johannes Roscheck, az Audi Hungaria pénzügyekért felelős ügyvezető igazgatója Dr. Cséfalvay Zoltántól, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárától és Dobos Erzsébettől, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnökétől vette át a díjat tegnap(jan.26.) este a Parlamentben. A vállalat Magyarország ?legnagyobb volumenű bővítését" valósította meg 2011-ben. A présüzem építéséről, mint az új járműgyárhoz tartozó pótlólagos beruházásról 2011 elején született döntés, amellyel a cég 300 új munkahelyet teremt. A győri vállalat 2013-ig teljes gyártási folyamatot lefedő autógyárrá bővül: a karosszériagyár, a lakkozóüzem és a járműszerelde mellett egy présüzem is épül.
A Gézagyerek premier
Premierre készül a Győri Nemzeti Színház. A társulat szombaton mutatja be Háy János A Gézagyerek című drámáját, Forgács Péter rendezésében.
Aktuális állásajánlatok Győrben
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának Győrre vonatkozó aktuális állásajánlai:
Győrben és Csornán egyeztetett a héten az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár
Térségi egyeztetéseket kezdett a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) egészségügyi államtitkársága az egészségügyi struktúra átalakításáról a fekvőbeteg-ellátó intézményekkel. Cserháti Péter egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár január 25. és február 6. között az ország 18 pontján találkozik és konzultál az intézmények vezetőivel és fenntartóival. Az államtitkárság képviselője a héten Győrben és Csornán is folytatott megbeszélést a kórházak jövőbeni feladatairól és fejlesztési lehetőségeiről. A változásokkal kapcsolatban Cserháti Péter hangsúlyozta: a legfőbb cél a biztonságos, mindenki számára elérhető, magas szintű betegellátás és a gazdálkodás hatékonyságának növelése. Ezt több európai uniós pályázati lehetőség is segíti 2011 és 2014 között, így például a kórházi átalakításra 44 milliárd, a járóbeteg-ellátás átalakítására 13 milliárd, az onkológiai ellátás fejlesztésére 6,8 milliárd, a sürgősségi ellátás fejlesztésére 4 milliárd forintot lehet felhasználni.
Több mint 108 milliós fejlesztés a Marklin-Hungária Kft.-nél
A Märklin-Hungaria Kft. 108.715.853 Forint uniós támogatást nyert a ?Ipartelepítés" című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A 362.386.177 millió forintos összköltségvetést meghaladó beruházásból nemcsak egy új elektronikai alkatrészeket gyártó üzemcsarnokot építenek, hanem 49 új munkahelyeket is teremtenek. Átépítik a gyártócsarnokok nyílászáróit, és mintegy 1800 m2-en kialakítanak egy új irodát, egy szociális épületet és egy üzemcsarnok komplexumot. A technikai, műszaki, gyártó eszközökkel korszerűen felszerelt győri gyártóbázison vasúti játékmodelleket gyártanak szerelt egységekkel és részegységekkel, melyeket export piacokon értékesítenek.
Saját gyártócsarnokot épített a győri Auto-Szoft Kft.-nél
Az Auto-Szoft Automatizálási és Gépgyártó Kft. saját gyártócsarnokot épített 109 milliós - felerészben az Új Széchenyi Terv pályázati forrásából finanszírozott - beruházással a Győri Ipari Parkban. A hat éve alapított vállalkozás eddig legnagyobb megbízója, a győri Audi gyár szereldéjében és több megmunkálási területén működött. Most a működés és az optimalizálás, valamint a további fejlesztések helyigényének biztosítása érdekében döntöttek úgy, hogy saját üzemet építenek - közölte Papp Béla cégvezető. Elmondta: a most elkészült üzemcsarnokba heteken belül áttelepítik gépparkjukat.
Több mint 400 milliós szállodafejlesztés Győrben
Több mint négyszázmillió forintból fejleszti a tulajdonos a győri Golden Ball szállodát. A cél a wellness-szolgáltatások kiépítése. A 417 milliós összegből - amelynek felét az Új Széchenyi Terv pályázatán nyerték el - 300 négyzetméteres wellness-részleget alakítanak ki. Nem húznak fel új épületet, hanem 2000 négyzetméteres fitnesz-központjukból választanak le egy részt. Az új egység legkésőbb 2014-re elkészül.
Kiraboltak egy soproni pénzváltót
Több százezer forintot és néhány száz eurót zsákmányolt az a férfi, aki csütörtök délután kirabolt egy soproni pénzváltót. A mintegy 170 centiméter magas, átlagos testalkatú támadó sapkával, arca elé húzott kendővel tette magát felismerhetetlenné, majd fegyverrel pénzt követelt. Az okozott kár mintegy háromszázezer forint.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2025.08.18.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit: Tizenöt buszjegy-automatát cserél le idén a MÁV–Volán Győrben.
Látványos képességbemutatókkal és eszközarzenállal várja az érdeklődőket a Magyar Honvédség augusztus...
Akár ez is tetszhetKAPCSOLÓDÓ
A hétvégén teltházas koncertet...