Éves cikkek: 2012
Elvontatták a hajót
Elszállították a még 2010. decemberben elsüllyed hajót Győrből. A tulajdonos Révkomáromba vitette az uszályt.
Következik a Ferencváros
Soron következő bajnoki mérkőzésére a Ferencvároshoz utazik a Győri AUDI ETO KC csapata. A mieink utoljára majdnem 3 éve kaptak ki a fraditól, azóta egyáltalán nem szenvedett vereséget a bajnokságban az ETO.
Népszerű volt a Széchenyi István Egyetem nyílt napja
Nyílt napot tartottak a győri Széchenyi István Egyetemen. A felsőoktatásba jelentkező diákokat az új aulába várták, ahol a különböző Karok, a Könyvtár, valamint a kollégium is bemutatkozott. Főleg a műszaki és gazdaságtudományi karok standjainál volt nagy a tumultus. Az érdeklődök a szakokról a HÖK képviselőitől kaptak felvilágosítást. A részvevők többségét az idén felvehető diákok száma érdekelte. Rádiónknak Márkus Alexandra, HÖK képviselő beszélt a rendezvényről:
Jövő héten érkeznek az eszközök a Mobilis Interaktív Kiállítási Központba
Ma mutatták be a győri Mobilis Interaktív Kiállítási Központ elkészült épületét. A Magyarországon egyedülálló tematikájú tudományos játszótér a közlekedést, a járműipart és a mozgás fizikáját mutatja be XXI. századi színvonalon. A bemutató központ a Széchenyi István Egyetem területén, a Mosoni-Duna szomszédságában létesül. A földszinten kapnak helyet többek között a konferenciatermek és a digitális könyvtár. A háromszintes, több mint 2700 négyzetméteres épület létrehozásához csaknem 1,7 milliárd forint európai uniós támogatást nyert el a győri önkormányzat. Szilasi Péter Tamás, az egyetem stratégiai és fejlesztési igazgatója rádiónknak elmondta, az eszközök telepítése már a jövő hétem elkezdődik:
Elszállítják a Kossuth – hídnál elsüllyedt hajót
A győri rakparton megkezdték ma annak a hajónak az elszállítását, ami 2010 decemberében süllyedt el a Kossuth-híd közelében. A tulajdonosa Győrből Révkomáromba szeretné elszállíttatni. Két hajó és egy darus emelő segítségével láttak neki a munkához a szakemberek, így várhatóan már ma útnak indulhat a hajó, aminek további sorsáról, Hajdú Márton, az Octopus Kft. hajózásüzemeltetési vezetője nyilatkozott rádiónknak:
Perre megy egy Rába részvényes
Bírósághoz fordult egy Rába-részvényes, aki azt kéri, függesszék fel a társaság részvényeire az MNV Zrt. által tett ajánlatot. Véleménye szerint ugyanis a 815 forintos ajánlati árfolyam mintegy 36 százalékkal marad el a törvényi minimumtól. A vételár meghatározásánál döntő fontosságú részvényenkénti sajáttőke-érték kiszámításakor pedig pontatlanul becsülték fel a Rába legértékesebb ingatlanját. A győri belváros szomszédságában elterülő 40 hektáros terület kétféle értéken szerepel ugyanis a Rába beszámolóiban. Az alacsonyabb érték a telek sok évvel ezelőtti, 338 millió forintos ára, a másik az éves jelentés kiegészítő mellékleteként megjelenő vagyonértékelésben szereplő összeg, ami 6 milliárd forintra rúg. Az ajánlat december elején zárult, annak során a Vagyonkezelő 73,84 százalékosra növelte részesedését a társaságban. A vonatkozó versenyhatósági eljárások várhatóan néhány hónapon belül lezárulnak.
Női Euroliga – Török nagyágyúk ellen kezdi az évet a Sopron és a Győr
Bombaerős török csapatok ellen kezdi meg a 2012-es évet szerdán a női kosárlabda Euroliga két magyar résztvevője: a Sopron a Fenerbahcét fogadja, míg a Győr a Galatasarayhoz látogat. A B csoportban 3 győzelemmel és 6 vereséggel az ötödik helyen álló soproniak az NB I-ben szombaton 73-57-re nyertek Cegléden, ezzel egyedüliként továbbra is veretlenek a hazai pontvadászatban. Nem lesz könnyű dolga az A csoportban 2/8-as mutatóval utolsó előtti Győrnek sem, az újonc Rába-partiak ugyanis a 8/2-vel álló Galatához utaznak, melytől két hónapja itthon szenvedtek 106-82-es vereséget.
A három legjobban gazdálkodó megyei jogú város közé tartozik Győr
Győr a három legjobban gazdálkodó megyei jogú város közé tartozik - állapította meg az Állami Számvevőszék vizsgálata. Az ÁSZ mind a 23 megyei jogú város működését átvilágította, amelybe beletartozott a beruházások, fejlesztések pénzügyi ellenőrzése, a fizetési és hitelképesség. Simon Róbert Balázs alpolgármester rádiónknak elmondta, az elért gazdasági mutatók alapján Győr működése stabil és minden fizetési kötelezettségének eleget tett:
Tászentmiklóson is igénylehetnek tüzifát a szociálisan rászorulók
Szociális tüzifa akcióhoz csatlakozott megyénk 25 települése, köztük Tápszentmiklós is. A Belügyminisztérium már tavaly, december 27.-én átutalta az önkormányzat számlájára a több mint egy millió forintot, és az erdőgazdaságtól csütörtökön (jan.12.) megkapják a mintegy 70 köbméter tüzifát. A támogatásról Kovács József, Tápszentmiklós polgármestere nyilatkozott rádiónknak:
Átalakult a vízügyi igazgatási szervek irányítása
Jogszabály-módosítás miatt a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok január 1. - től vízügyi igazgatóság elnevezéssel működnek tovább. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság változatlan székhellyel és elérhetőséggel a belügyminiszter irányítása alatt álló, önállóan működő és gazdálkodó központi költségvetési szervként látja el feladatait. A korábbi környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok feladatának változásával egyidejűleg új szervként létrejött a Nemzeti Környezetügyi Intézet, amely 12 kirendeltséggel működik a vízügyi igazgatóságok mellett.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2025.07.07.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit: Új éjszakai vonat indul Győrbe Budapestről: minden hétvégén és ünnepnapon 1óra 25 perckor lehet eljutni a Déli pályaudvarról...
Akár ez is tetszhetKAPCSOLÓDÓ
Justin Bieber közzétett néhány...
Május 5-ig meghosszabbította a...