Havi cikkek: Március, 2013
Újraöntik a Liszt-mellszobrot
Hamarosan újraöntik és májusban fel is avatják azt a Liszt Ferenc-mellszobrot, amelynek eredetijét tavaly augusztusban lopták el Győrújbarátról. A település polgármestere Juhászné Árpási Irma elmondta, hogy ugyanoda kerül vissza a műalkotás, ahonnan azt augusztus 28-ra virradó éjjel ellopták, de az új az eredetinél nagyobb lesz.
Bukarestben lesz a meccs
Mégis Bukarestben rendezik meg a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének első, romániai mérkőzését, amelyen az Oltchim Valcea fogadja a Győri Audi ETO KC-t. Az európai szövetség (EHF) kedden honlapján még azt írta, hogy a romániai meccset Ramnicu Valceában rendezik, a Traian Sportcsarnokban.
Amerika felé nyit az Audi
Az Audi hazánk egyik meghatározó szereplőjévé vált, ám a márka számára immár nem Európa az elsődleges célpont. A fejlődés most leginkább Ázsiában és Dél-Amerikában repíti a piacokat, a győri gyár fontossága ugyanakkor nem csökken.
Javaslatokat várnak!
Győr-Moson-Sopron Megye Közgyűlése várja a javaslatokat a 2013. Évi megyei kitüntető címre és a megyei kitüntető díjakra. A felhívás teljes szövege, a részletes tudnivalók és a benyújtáshoz szükséges adatlap megtalálható a megyei önkormányzat honlapján (www.gymsmo.hu), a ?Pályázatok, felhívások? menüpont alatt.
’48-as kaszinó
Történelmi vetélkedőjét rendezte meg a Hunyadi Mátyás Diákmozgalomért Alapítvány, immár 16. alkalommal.
Készül a közlekedési stratégia
Várhatóan októberre készül el a Nemzeti Közlekedési Stratégia. Magyarországon a közlekedés korszerűsítésére az előzetes számítások szerint 2014-2020 között a mostani uniós költségvetési ciklusban rendelkezésre álló mintegy 2 ezer milliárd forint fele, de lehet hogy annál is kisebb összeg áll majd rendelkezésre.
Elfogták a szobortolvajokat
Elfogták a rendőrök azt a két szlovákiai férfit, akik augusztusban Győrújbarátról ellopták Liszt Ferenc bronz mellszobrát. A műalkotásnak csak egy töredéke került elő.
Újabb révais siker!
Két Fejér megyei, egy győri és egy komáromi csapat nyert a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! elnevezésű pénzügyi vetélkedőjének győri középdöntőjén. Összesen húsz, korosztályonként 5-5 csapat versenyzett szerdán.
Térjenek haza a fiatalok
A Gyere Haza Alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) támogatásával egy olyan Karrier Pontot indít útjára, amelynek célja, hogy ingyenesen praktikus információkkal, karrier-tanácsadással lássa el azokat a magyar fiatalokat, akik szeretnének hazatérni Magyarországra. A kormány támogat minden olyan kezdeményezést, amiben a fiatalok szeretnének önmagukért tenni.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2026.01.14.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit Szokatlan megoldásra kényszerült Vámosszabadi önkormányzata a csúszós utak miatt: 5 kg-os konyhasóval szórták a buszmegállókat.
Hiába zárták le Győrben...





