Havi cikkek: Március, 2013
Fejlesztések a 86-os főúton
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) a tervezettnél jobban áll a közlekedési támogatásokra vonatkozó uniós források lehívásában. Az összesen közel 2000 milliárd forintos keretből 1400 milliárd forint összegű fejlesztés már előkészítés vagy kivitelezés alatt áll.
Parlamenti igen a rezsicsökkentésre
Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága parlamenti vitára alkalmasnak találtra a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot. A javaslat, amely Németh Szilárd (Fidesz) képviselői önálló indítványa, biztosítani szeretné az indokolatlanul magas lakossági terhek mérséklését, a kötelezően kifizetendő lakossági tételek árának csökkentését.
Munkáltatói adóbevallás
Szerdáig (március 20.) kell átadniuk a munkáltatóknak az adókedvezmények igénybevételére vonatkozó igazolásokat azoknak, akik munkaadójukat bízzák meg adóbevallásuk elkészítésével. Évről-évre legalább 650 ezren élnek ezzel a lehetőséggel.
Emelkednek az üzemanyagárak
Bruttó 3, illetve 4 forinttal emeli a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi átlagárát szerdán a Mol. Ezzel a 95-ös benzin 430-431 forintba kerül, a gázolaj ára 433-434 forint lesz.
A város, ahol élünk
A város, ahol élünk címmel tartott előadást Borkai Zsolt polgármester a győri Nyugdíjas Egyetem hatodik szemeszterének tavaszi sorozatában. Az elmúlt években a város sokat tett a gazdaság dinamikus fejlődéséért, többek között azért, hogy az Audi Győrben valósítsa meg bővítését, és, hogy itt épüljön meg a logisztikai központ.
Megszűnt az útzár
Megszűnt a félpályás útzár a 85. számú főútvonalon Szárföldnél. A közlekedők 12.15 órától akadálytalanul folytathatják útjukat Sopron irányába.
Az államfő részt vesz a beiktatáson
Áder János köztársasági elnök részt vesz kedden a Vatikánban Ferenc pápa beiktatási ceremóniáján. Az államfő delegációjának tagja Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, továbbá elkíséri a köztársasági elnököt felesége, Herczegh Anita.
Félpályás lezárás a 85-ösön
Teherjárművek műszaki mentése zajlik a 85. számú főúton Szárföldnél. Emiatt a szakaszon félpályás lezárás mellett, rendőri irányítással halad a forgalom.
Megújul a győri múzeum
Május végén, június elején teljesen új arculattal jelentkezik a győri múzeum, amely így friss megjelenéssel várhatja a múzeumok éjszakája eseményei iránt érdeklődőket. Grászli Bernadett igazgató elmondta, a lépést nem csupán az tette szükségessé, hogy új nevet kapott a városi és a megyei intézmény egyesítéséből létrejött múzeum, de az is, hogy a korábbinál sokkal rugalmasabb és interaktívabb működést tűztek ki célul.
Véradás megyénkben
Folytatódik a kiszállásos véradás Győr-Moson-Sopron megyében. Hétfőn (márc.18.)11:00-16.00 a szervezet csornai székházában, kedden (márc.19.)15:30-19:30 Mosonszentmiklóson az Új Iskolában, szerdán (márc.20.) pedig 16:00-19:00 a gyömörei kultúrházban, és 13:00-16:00 óráig a soproni Berzsenyi Dániel Gimnáziumban várják a segíteni vágyókat!
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2026.01.16.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit Péntek délelőtt lezárták a győri Ifjúság körút egyik sorháza előtti szakaszt.
Polgári összefogás indult Pannonhalmán, ahol felrobbant és teljesen...
Akár ez is tetszhetKAPCSOLÓDÓ
A Junior Prima díjas Horváth Szabolcs...





