Éves cikkek: 2013
Fiatal vállalkozókat segítenek!
Akár 6 millió forint vissza nem térítendő támogatást is meg lehet pályázni a "Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása" elnevezésű pályázat keretében, amely a vállalkozásindítást tervező fiataloknak nyújt egyedülálló segítséget.
Jó minőségű az idei szőlő termés
Végéhez közeledik a szüret a soproni borvidéken. A kékszőlők szedése szeptember 28-án kezdődött, és ezen a hétvégén már végeznek is a munkával a 1200 hektáros terület nagy részén. Csak a kékfrankos, cabernet franc, a sauvignon és a merlot fajták maradtak fenn a tőkéken. Hogy milyen minőségű borra számítanak ebben az évben a gazdák, arról Taschner István hegyközségi elnök beszélt.
33 milliárdos útfelújítás
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a hazai úthálózaton 530 kilométeren indít burkolatjavítási programot, mintegy 33 milliárd forint ráfordítással. A munkák helyszíneit a Magyar Közút állította össze a megyei útügyi biztosok közreműködésével.
Fejlesztések Nyugat-Dunántúlon
Négy nyugat-dunántúli, megyei jogú város nyert el támogatást a napokban kiemelt projektjének megvalósításához az Új Széchenyi Terv keretében: Nagykanizsa, Sopron, Szombathely és Zalaegerszeg összesen 1,6 milliárd forint uniós forrásból fejlesztheti a leromlott városi területeket.
Csökkenhet a hús áfája
Az átlagjövedelem mértékéig havi két készpénzfelvétel tranzakciósilleték-mentes lesz - erősítette meg a miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjúban pénteken. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a kormány továbbra is szeretne luxusadót, ezt a Fidesz parlamenti frakciója még vitatja.
Állatok Világnapja Győrben
A győri állatmenhely október 5-én 13 órától tartja a II. Állatok Világnapja Fesztivált a Tesco Hipermarket melletti füves területen. Az érdeklődőket kutya-, és macskaszépségverseny, kutyás bemutatók, ingyenes tanácsadások, gokart, tombola, a gyermekeket pedig lovagoltatás, arcfestés és kézműves foglalkozás várja.
Előzetesben a kapuvári rabló
Előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki a gyanú szerint a hétvégén kirabolt egy kapuvári dohányboltot. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Kocsis Tünde elmondta: a nyomozók szerdán vették őrizetbe, a Soproni Járásbíróság pedig már előzetes letartóztatásba is helyezte a 60 éves kapuvári férfit, akit felfegyverkezve elkövetett rablással gyanúsítanak.
2014-re kész az új sportuszoda
Jövő nyár végén avathatják fel azt az új győri sportuszodát, amely a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) egyik helyszíne lesz. A városháza sajtófőnöke, Domanyik Eszter elmondta: a mintegy 3,2 milliárd forintos beruházás eredményeként elkészülő komplexum területén már megkezdődtek a munkák.
Hosszabb lesz a Könyvszalon
A hagyományosnál egy nappal hosszabb lesz idén a Győri Könyvszalon. A vidék legnagyobb könyves eseményét, amelyet ezúttal nulladik nap előz meg, október 25. és 27. között rendeznek meg, immár tizenharmadik alkalommal.
Öten előzetesben maradtak
Öt ember előzetesben maradt a győrszentiváni színesfém kereskedők ügyének csütörtöki tárgyalása után. A határozat ellen négy gyanúsított fellebbezett, míg egyikük tudomásul vette a döntést.
NEKED AJÁNLJUK
Holnaptól lehet pályázni napelemes energiatároló telepítésére
Február 2-ától indul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, amelynek keretében a jelentkezők legfeljebb 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű energiatároló telepítésére...
Akár ez is tetszhetKAPCSOLÓDÓ
Képzeld el, hogy apró robotok úsznak...





