Éves cikkek: 2013
Módosulhatnak a választókerületek
A parlament kedden a választójogi törvény módosításával úgy döntött, hogy ez év június 30-áig változtathat az egyéni választókerületek határain. A törvénymódosítást a kereszténydemokrata Vejkey Imre kezdeményezte azért, hogy még a 2014-es parlamenti választás előtt korrigálni lehessen a körzethatárokat.
Integrációs program a raboknak
Legalább öt esztendei szabadságvesztésüket töltő fogvatartottaknak indított integrációs programot a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön. Hégely Péter szakmai vezető elmondta: hatvan olyan ember vehet részt a programban, akinek kedvezmények nélkül legalább három-öt év van hátra a büntetéséből, és legalább az általános iskola nyolc osztályát elvégezte.
Gyorshajtó rekorder
Megszületett a februári gyorshajtási rekord megyénkben. Egy autós február végén, az M1-es autópályán Győrnél, a megengedett 130 km/óra helyett 176 km/órás sebességgel közlekedett. A sietség 45 ezer forintjába kerül a sofőrnek.
Folytatódik az apadás
A hó olvadása lassíthatja a Rába folyón az apadást. A folyó felső szakaszán lassan, elhúzódóan csökken - a Csörnöc-Rum szelvényben hétfő reggel óta újabb 30 centit esett - a vízszint.
Az NB1 rangadója jön
Két bajnokok ligája mérkőzés között sem pihenhet az AUDI ETO KC. A nemzetközi kupában már biztosan elődöntős csapat ráadásul a szezon legnagyobb rangadójára készül a szintén BL résztvevő Ferencváros otthonában.
Felmentették a kórházigazgatót
Azonnali hatállyal felmentették beosztásából a tatabányai Szent Borbála Kórház igazgatóját. Kovács József a péntek esti orvosbálon jelentette be, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumából telefonon közölték vele: megszüntették a munkaviszonyát.
Tükörben a világ
Környezetvédelmi program indul Győrben. A VÍZ VILÁGNAPJA alkalmából márciusban, az ETO Parkban rendezik meg a Tükörben a Világ kiállítást és A Fenntarthatóság Akadémiája című programsorozatot, amelynek célja, hogy öt héten keresztül aktívan bevonja Győr és környéke lakosságát egy mindenkit érintő párbeszédbe.
Afgán menekültek Sopronnál
Négy afgán férfit tartóztattak fel hétfőn (márc.4.) a soproni GYSEV pályaudvaron. A humanitárius tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek a debreceni befogadó állomásról szöktek meg és érvényes úti okmányok nélkül akartak Ausztriába utazni.
Vasúti kommunikációs hálózat épül
A GSM-R vasúti kommunikációs hálózat kiépítésére pályázó négy induló közül hárommal kezdi meg a tárgyalásokat a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. A projekt célja, hogy megteremtse a nemzetközi vasúti forgalom átjárhatóságát, növelje a közlekedés biztonságát és hatékonyságát.
Lemondott Maglóca polgármestere
Lemondott tisztségéről Győr-Moson-Sopron megye egyik legkisebb települése, Maglóca polgármestere - írja a Kisalföld. A cikk szerint a tisztséget 2010-ben elnyerő Blága Tibor - aki tavaly a személyét ért támadások miatt már le kívánt köszönni a posztról - személyes okokkal indokolta lépését, mondván, családalapítás előtt áll, és elköltözik a településről.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2026.02.02.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit Újraküldik a januári gáz- és villanyszámlákat a szolgáltatók.
Győrben elnapolták a pénteki közgyűlést, amely szerdán folytatódik.
A Győr Projekt Kft....
Akár ez is tetszhetKAPCSOLÓDÓ
A 68. Grammy-díjátadót február...





