Havi cikkek: Február, 2014
Könyv jelent meg a duális képzésről
Az Universitas-Győr Nonprofit Kft. kiadásában jelent meg, Dr. Mészáros Attila szerkesztésében a Duális mérnökképzés megvalósítása Magyarországon című kötet. A könyvben szakemberek gondolatai olvashatók a hazai felsőoktatás fejlesztésének irányáról.
ETO-SZESE – Mezőkövesd 25-26
A férfi kézilabda NBI hetedik fordulójában Mezőkövesden kiélezett mérkőzésen egy gólos vereséget szenvedett az ETO SZESE csapata, így a zöld-fehéreket fűtötte a revans vágya. Szombaton újra összecsapott egymással a két csapat, megint egy végletekig izgalmas meccset láthattak a szurkolók az egyetemi csarnokban. .
Folytatódnak a felújítások
Folytatódik a mosonmagyaróvári panelházak energetikai korszerűsítése. - jelentette be Dr. Árvay István alpolgármester. A beruházás összköltsége több mint félmilliárd forint, ebből 14 társasház újult meg.
Egyre kevesebb az utas
Dr. Nagy István országgyűlési képviselő fejleszteni szeretné Mosonmagyaróvár tömegközlekedését. Távoli célként felmerült a kötött pályás tömegközlekedés lehetősége is. Az MSZP helyi szervezete ellenzi a felvetést, szerintük: ?Az elmúlt 8 évben a közösségi közlekedést Mosonmagyaróváron, sikerült teljesen leépíteni. Nem álmokat kéne szőni, hanem a buszjáratok számát kéne emelni!
Az Alaptörvény illusztrációi
Tatára érkezett az Alaptörvény illusztrációi című vándorkiállítás. A tárlat egy tizenhat festményből álló gyűjtemény, amelyek a közelmúlt magyar történelmének legfontosabb eseményeit ábrázolják. Az érdeklődők ezen kívül az alaptörvényhez kapcsolódó kiadványokat valamint gyermekrajzokat tekinthetnek meg.
Pedagógiai konferencia
Egész napos konferenciát szervezett a Komárom-Esztergom Megyei Szakszolgálati Tatabányán. A program célja, hogy a megye különböző pontján dolgozó szakemberek azonos tudást kapjanak a szakszolgálatot illetően. A Vértes Agorájában várták az érdeklődőket.
Nyitott sorompónál jött a vonat
Nem működött a sorompó Győrben, a Fehérvári úti vasúti átjáróban. Többen attól riadtak meg, amikor egy vonat is áthaladt a kereszteződésen. Szemtanúk szerint a mozdonyvezető lassított és dudált, amint az átjáróba ért, így nem történt baleset.
Az Aquila is indul a választásokon
Hatvan jelölő szervezet állhat rajthoz az április 6-i országgyűlési választásokon, köztük az Aquila Párt is. Elnökük azt mondta, programjuk középpontjában az emberi értékek állnak. Céljuk az, hogy az ország mind erkölcsi mind szellemi szempontból teljesen megújuljon.
Területi versenyt rendeztek
Népdaléneklésben vetélkedtek egymással a város általános iskolái. A Fehér Ló Közösségi Házban rendezték meg a Barsi Ernő Megyei- és a ?Tiszán innen, Dunán túl? Országos Népdaléneklési verseny területi fordulóját. A legjobbak a megyei versenyen képviselhetik majd a várost.
Szakdolgozói napot tartottak
Harmadik alkalommal rendeztek Szakdolgozói Tudományos Napot Mosonmagyaróváron. A rendezvény középpontjában a minőségi betegellátással kapcsolatos témákban kaptak továbbképzést az egészségügyi dolgozók.
NEKED AJÁNLJUK
Dunaújvárosba utazik idei első idegenbeli bajnoki meccsére a Győri Audi ETO...
A Győri Audi ETO KC idegenbeli bajnoki mérkőzéssel folytatja szereplését – ma 17 órától a nehéz anyagi helyzetbe került, jelenleg fiatal játékosokkal felálló Dunaújváros otthonában....





