Éves cikkek: 2014
Szép eredmények a bajnokságon
Az Unicentral Bulls csapatából a három fordulós bajnokságon szerzett pontszámok alapján, hatan kvalifikálták magukat a budapesti országos döntőre. A döntő a Syma Csarnokban megrendezett Max 2014 Harcművész és Küzdősport Expo keretein belül zajlott ahol számos küzdő-, és harcművész sportág képviselte magát. Sikeres versenyzők a Bajnoki Döntőn három arany, két ezüst, és egy bronz érmet szereztek.
Jelentősen nőtt a Nolato árbevétele
Jelentősen, a korábbi terveket is meghaladó mértékben növelte tavaly árbevételét a mosonmagyaróvári Nolato Magyarország Kft.
Vesd bele magad! a megyében is
Negyedik alkalommal szervezték meg a Vesd bele magad! Programot, melynek keretében 6-10 év közötti kisiskolások kaptak vetőmagcsomagot, benne 5 zöldség vetőmagjával (zöldborsó, hónapos retek, vöröshagyma, sárgarépa, cékla). Az általános iskolák koordinációja mellett a gyerekek feladata az volt, hogy a vetőmagot otthon vessék el, és ami megterem, azt fogyassza el a család.
Ismét gyérítik a szúnyogokat
A Győr-Szol Zrt. már április 18-án elvégeztette az első légi biológiai szúnyoglárva-gyérítést Győr területén. A beavatkozás óta a társaság folyamatosan figyelte az állóvizekben a lárvaszámok alakulását. Az utóbbi napokban ismét beköszöntő meleg időben a szúnyoglárvák száma nőtt, megközelítette a kritikusnak számító hatvan darab per liter mennyiséget a vizekben.
Újra látogatható a győri Várkazamat
Szombattól október végéig ismét látogatható a csak nyáron nyitva tartó győri Várkazamata, amely a városi múzeum kőtárának ad otthont.
Édes napok különlegességekkel
Ibolyával, rózsával vagy zöld kávéval ízesített csokoládét is lehetett kóstolni az édes napokon Győrben. A város másodszor adott otthont a rendezvénynek, amelyre az ország több pontjáról érkeztek kiállítók. Azt mondják, a vásárlók számára egyre fontosabb a minőség, a csoki rajongók viszont emellett vevők a különlegesebb ízekre is.
Kevesebb energiára volt szükség
Néhány napja még elő kellett vennünk a télikabátot, és a sapkát. A nagyon kellemetlen hideg, szeles idő miatt pedig a lakások hőmérséklete is nagyon lehűlt. Olyannyira, hogy a szolgáltatók újraindították a fűtést. Most végre, ismét itt a jóidő, a radiátorok a következő szezonig pedig hűvösek maradnak. A T-SZOL elkészítette számvetést, és a jóhír az , hogy idén kevesebbet kellett költenünk a hőszolgáltatásra.
Győztes szezonzáró
Az ETO-SZESE férfi kézilabdázói már biztos kiesőként fogadták a Mezőkövesd csapatát az NBI 2013-14-es szezonjának utolsó mérkőzésén. A győri csapat becsülete és a bajnokság szép lezárása volt a cél.
MOBILIS meglepetések
KRESZ pályát állított fel a rendőrség a MOBILIS udvarán, ez volt az egyike az interaktív kiállítási központ gyermeknapi meglepetéseinek. A felfedezések házának programjából nem hiányozhattak a tüzes kísérletek sem.
Ingyen fagyi a fürdőben
Kedvezményekkel és ingyen fagyival várta a gyerekeket vasárnap a győri Rába Quelle élményfürdő. A nebulók a gombócokból elkészíthették saját fagyi kelyheiket, amiket a róluk készült fotók alapján egy zsűri pontozott. A három legügyesebb könyvet és egy-egy doboz fagyit kapott ajándékba.
NEKED AJÁNLJUK
Holnaptól lehet pályázni napelemes energiatároló telepítésére
Február 2-ától indul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, amelynek keretében a jelentkezők legfeljebb 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű energiatároló telepítésére...
Akár ez is tetszhetKAPCSOLÓDÓ
Képzeld el, hogy apró robotok úsznak...





