Havi cikkek: Június, 2016
Bódultan okozott balesetet
A tatabányai rendőrök befejezték a férfi ellen az eljárást.
Életet mentett a gyors segítség
Két rendőr tartott életben egy férfit a mentő kiérkezéséig Sopronban.
Szent Márton-napot tartanak Pannonhalmán szombaton
Szent Márton-napot tartanak szombaton Pannonhalmán a város és a monostor védőszentjére emlékezve az egykori toursi püspök születésének 1700. évfordulója alkalmából szervezett emlékév keretében - tájékoztatott a programot szervező Pannonhalmi Főapátság kommunikációs vezetője.
A Nemzeti Összetartozás Napja
Győrben is megünnepelték a Nemzeti Összetartozás Napját. Ünnepi beszédében Fekete Dávid alpolgármester úgy fogalmazott, ez a nap azt a láthatatlan kötelék jelképezi, ami a Magyarországon és a határokon kívül élő magyarok között él és
egyre erősebbé válik. Június 4-ét, a trianoni békeszerződés dátumát 2010-ben nyilvánította az országgyűlés a Nemzeti Összetartozás napjává.
Üvegurna a halomsír közepén
Több, mint 130 római kori sírt tártak fel a régészek Győrben egy társasház építését megelőző feltárás során. Ezen kívül egy 1200 négyzetméteres halom sír közepéből egy üvegurna is előkerült, ami valószínűleg egy egykor köztiszteletben álló római személy hamvait rejti.
Jön a nyári szezon az utakon is
Jön a nyári szezon és jön a megnövekedett autósforgalom. Az autópályán a rendőrség ilyenkor fokozottan figyel, hogy a torlódások és a balesetek a lehető legkevesebb problémát okozzák a közlekedőknek. Ezért is tartottak értekezletek Győrben, hogy felkészülten várhassák a megnövekedett forgalmat az M1-es autópálya teljes hosszában.
Tűzről pattant rajzok
Több mint 600 alkotás érkezett az Országos Tűzmegelőzési Bizottság rajzpályázatára Győr-Moson-Sopron megyében. A zsűri több kategóriában és korcsoportban hirdetett győzteseket, a legügyesebbek ajándékcsomaggal térhettek haza a díjátadóról.
Audi ETO játékosok az olimpián
Habár a magyar női kézilabda válogatott nem jutott ki a riói olimpiára, ez nem jelenti azt, hogy a Győri Audi ETO KC-t nem képviseli senki a játékokon. A légiósok közül ugyanis többen is ott lesznek Brazíliában. A holland válogatottban például biztosan lesznek győri játékosok.
Jön az utolsó NB II-es talákozó
Búcsúmérkőzésre készül a Gyirmót FC Győr. Legalábbis, ami az NB II-t illeti. A bajnokság utolsó fordulójában a Siófok csapatát fogadja a sárga-kék együttes. A hazaiak mindenképp győzni szeretnének, hogy minden téren pozitív élményekkel kezdhessék a felkészülést az NB I-re.
Embercsempész bandát számoltak fel
Embercsempészéssel foglalkozó nemzetközi bűnszervezetet számolt fel egy közös magyar-szlovák nyomozócsoport - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon. A nyomozócsoport közös akciójáról Pozsonyban sajtótájékoztatót tartottak.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2026.01.15.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit Rendkívüli ülést tartott a Városstratégiai Bizottság Győrben a havazás és a hóeltakarítás miatt.
Továbbra is veszélyesek az utak Győr-Moson-Sopron...





