Éves cikkek: 2016
Neues Studienjahr feierlich eröffnet
Wer ein Studentenheim baue, vertraue auf die Zukunft, sagte Péter Földesi, Rektor der Széchenyi István Universität in seine Rede anlässlich der feierlichen Eröffnung des neuen Studienjahrs.
ETO FC Győr – MTK 1-3
Elveszítette veretlenségét a Győri ETO FC női labdarúgó csapata. A Jet-Sol liga 4. fordulójában hazai pályán fogadták a zöld-fehérek az MTK együttesét, akiknek győzelme egy percig sem forgott veszélyben. A győriek továbbra is küzdenek a helyzetek kihasználásával, a fővárosiak azonban végig fölényben játszottak és ez a végeredményen is megmutatkozott.
Évnyitó a Széchenyi István Egyetemen
Aki kollégiumot épít, az bízik a jövőben. Ezt mondta Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora az intézmény tanévnyitó ünnepségén. Utalt arra, a 9 milliárd forintból épülő létesítmény azt jelképezi, jó úton jár az egyetem. Fekete Dávid alpolgármester szerint nem csak Győr, hanem a Széchenyi István Egyetem is térségi központ, ahol idén több mint 3.700 hallgató kezdi meg felsőfokú tanulmányait.
Szemtanút keres a rendőrség
Egy Győrben történt életveszélyt okozó testi sértés kapcsán szemtanúk jelentkezését várja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az elkövető 2016. szeptember 2-án 14 óra 30 perckor a Győrön átvezető 1-es számú főút Rába hídján szóváltásba, majd verekedésbe keveredett a későbbi sértettel. A férfi egy kerékpárral menekült el a helyszínről, a rendőrség azóta keresi.
Elindult az évad a Vaskakasban
Fényképezkedéssel indította az új évadot a Vaskakas bábszínház társulata. Az új épületben most kezdik meg az első teljes évadot a színészek és a műszak. Ez alkalomból frissíteni szeretnék a színházban és a honlapon róluk elérhető fényképeket. Ennek megfelelően idénykezdésnek egy jó hangulatú fotózással avatták fel a nagy színpadot.
Jó turisztikai szezont zárt a város
Kifejezetten jó szezont zárt a győri Rába Hotel, hiszen a nyári programok sok turistát vonzottak a folyók városába. Bár az igazi forróság elmaradt, a győri strand így is jó nyarat tudhat maga mögött, ahol már gondolnak az őszre is. Szeptember közepére újdonságként fürdő éjszakai vizes bulit rendez a győri fiataloknak, egyetemistáknak. Az ősz beköszönte pedig a városi szállodák életében alapból erős szezon.
Az iskolák közelében a parkolás is sokkal nehezebb
Arról már írtunk, hogy reggel és délután igen megnövekedett a forgalom Győrben, köszönhető ez főleg az iskolakezdésnek is. Most egy újabb problémába ütköztünk, mi is tapasztaljuk, hogy parkoló helyet találni szintén sokkal nehezebb az iskolák, óvodák környékén.
35 új rendőr szolgálatban
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon újonnan felszerelt kollégák álltak szolgálatba. A 35 rendőr így tovább növeli a megyében a rendőrség jelenlétét.
Szerdán indul a Paralimpia
Idén tizenötödik alkalommal rendezik meg a paralimpiát, ahol 22 sportág képviselteti magát mintegy 4000 sportolóval. A magyar delegáció 43 fővel indult és indul útnak a brazil fővárosba, ekkora létszámú egyéni versenyzői csapat soha nem indult még Magyarországról.
NEKED AJÁNLJUK
Robotok vették át a konyhát egy kínai étteremben
Így néz ki az étterem jövője: robotok főznek Hangcsouban Ha ma belépnénk egy étterembe a kínai Hangcsou városában, könnyen lehet, hogy nem pincérek és szakácsok...





