Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

206 ezren voltak veszélyben

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A veszélyhelyzetet június 4-én a Duna felső szakaszain, 10-én pedig az alsóbb részeken érintett területekre hirdette ki a kormány. Ezt Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára a parlament július 19-ig meghosszabbította. Az országban intenzív árvízi védekezés hat napon keresztül, 807,4 kilométer hosszú töltésen folyt. Magyarországon először június 7-én Győr-Moson-Sopron megyében, Nagybajcsnál 907 centiméteren tetőzött a Duna. Ez 35 centiméterrel volt magasabb az eddig ott mért legnagyobb vízállásnál.

 

(MTI)