Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

30 ország nagykövetei találkoztak Győrben

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Kumin Ferenc, nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár a győri Városházán elmondta, a júniusban elkezdett havi rendszerességű tájékoztató-sorozatnak eddig mindig a Külügyminisztérium adott otthont, ez az első alkalom, amikor külső helyszínt választottak. Azért esett éppen Győrre a választás, mert az október végi megbeszélés témája a külföldi működő tőke befektetés, és ennek a területnek Magyarországon Győr a legemblematikusabb helyszíne.

A nagykövetségek delegáltjai egyébként személyesen is megtapasztalhatták Győr szépségeit. A Baross úti Látogatóközpontban Győr és a régió turisztikai értékeibe kaptak betekintést a vendégek, akik a városnézést követően a délután folyamán hazánk egyik legkiemelkedőbb gazdasági szereplőjénél, az Audi Hungariánál tesznek gyárlátogatást, végül pedig Pannonhalma páratlan hangulatát is megismerhetik.
A nap folyamán Győr közvetve közel harminc országnak mutathatta meg széles spektrumú kínálatát, hiszen az amerikai, az ausztrál, a belga, a brit, az egyiptomi, a finn, a grúz, a horvát, az indiai, az indonéz, az ír, a koreai, a macedón, a maláj, a marokkói, a mexikói, a moldovai, a nigériai, az olasz, az osztrák, a román, a svájci, a svéd, a szerb, a török, a tunéziai és az ukrán nagykövetség is képviseltette magát. Hazánkból a Miniszterelnökség és a Külügyminisztérium több tisztségviselője volt jelen a megbeszélésen.