Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

30 ezer forintos élelmiszer-utalvánnyal számolhatnak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt fognak kapni, amelyet őszig fognak kézbesíteni.

"Meghallgattuk az idősek visszajelzéseit és az idősek tanácsát is, és úgy döntöttünk, hogy ezt a támogatást utalvány formájában fogjuk odaadni" – fogalmazott Zsigó Róbert államtitkár.  

A nyugdíjasok egy több címletből álló, papíralapú utalványt kapnak. Az utalvány beváltható lesz majd vidéki kisboltokban, a nagyobb üzletláncokban, a piacokon és az őstermelőknél is – fejtette ki. Közölte azt is, hogy már készülnek a szükséges jogszabályok, a törvényjavaslatot hamarosan benyújtják a parlament elé, ezt követően kezdődhet majd meg az utalványok gyártása. (Kép és szöveg: mti)