Az éjszaka folyamán kilenc helyszínen folyt árvízi védekezés. Győrújfalun háromszáz, Mecséren négyszáz méter, Győrzámolyon hét kilométeres szakaszon, Ásványrárón egy, Dunaszentpálon pedig három és fél kilométeres szakaszon dolgoznak a szakemberek. Vámosszabadin a magas vízszint miatt lezárt, Szlovákiába vezető ártéri hidat 200 tonna mart aszfalttal terhelték le estére; itt 700 méteres szakaszon 30 centiméteres védművet emeltek 20 ezer homokzsákból. Gönyűn az árvízi védművek 95 százalékának kiépítésével végeztek estére. A szigetközi Győrladamér és Dunaszeg között estére a tervezett szinten összeért a gát homokzsák-magasítása. A karitatív szervezetek és az önkéntesek mellett a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet is segített a munkálatokban, homokzsákok töltésével.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Az ünnepek alatt sem marad magára senki
Az ünnepi időszakban is folyamatosan fogadják a hívásokat a 116-123-as lelkisegély számon, amely azok számára nyújt segítséget, akik egyedül, nehéz lelkiállapotban élik meg a...






