Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

6. Serdülő Judo Európa-Kupa

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A versennyel kapcsolatban Bolla Péter kabinetfőnök elmondta, Győr egy igazán sportos város, ahol nagyszerű eredmények születnek, és ahol nagy hagyományai vannak a nemzetközi sportesemények rendezésének. Hozzátette, a város 2017-ben az első magyarországi olimpiai eseményt, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált rendezi, amelyre akár a hétvégi verseny legjobbjai is eljuthatnak. Szombaton napközben a judo versenyeket élvezhetik a kilátogatók, este pedig a nyárnyitó koncert előtt köszöntjük az NB1-es bajnokcsapatainkat, majd az Omega koncert következik.

 

Nagy György a Magyar Judo Szövetség főtitkára kiemelte, az Európa-kupán résztvevő versenyzők száma évről-évre nő, az idén is háromszáz fiatal részvételére számítanak 10-12 országból. Hozzátette, a győri Európa-kupa története egy sikertörténet, amely nagymértékben hozzájárul a sportág fejlődéséhez, népszerűsítéséhez. Nagy András a szövetség sportigazgatója kifejtette, szombaton és vasárnap is öt-öt fiú és négy-négy lány súlycsoportban rendezik a versenyeket. A mérkőzések délelőtt 10:00 órakor kezdődnek, amelyekre minden érdeklődőt szeretettel várnak.