A Gyermekek Háza életében ez az első Európai Uniós pályázat, ami nagy lehetőség volt számukra: másfél év alatt 780 programot szervezett az intézmény, amelyen több mint 2200 fiatal vett részt.
„Nem a fesztiválok, a nagy rendezvények voltak a programok homlokterében, hanem a kis, 8-10 fős tanulási alkalmak, amelyek véleményünk szerint sokkal inkább a közösségépítés, az élményszerzés, illetve a kompetenciafejlesztés és képességfejlesztés céljait szolgálják.” – tette hozzá Szalai Katalin, a Gyermekek Háza igazgatóhelyettese.
Természetesen az új tanulási módszerek mellett a hagyományos szakkörök is megtalálhatóak voltak a kínálatban. A Gyermekek Házában olyan munka folyik, ami a közösségépítésre és a képességfejlesztésre épít.
A pályázat értelmében a fogyatékossággal élő és a hátrányos helyzetű fiatalok számára is szerveztek különböző programokat. Az élménypedagógiai játszóházak nagy segítséget nyújtottak a Radó Iskola diákjainak is.
„Eredmény mindenképpen az, hogy a gyerekeink nagyon szeretnek idejönni, tehát vevők arra, hogy valami újat tanuljanak. A másik eredmény pedig az, amikor az iskolában másnap vagy harmadnap elmondják, hogy mit tanultak, azt, ami megmaradt bennük.” – mondta el Burjáné Nagy Ildikó, a Radó Tibor Általános Iskola és Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény szabadidő szervezője.
A Gyermekek Háza rengeteg pozitív visszajelzést kapott a foglalkozásokkal kapcsolatban. Most egy újabb pályázatra készülnek, amellyel a környezettudatos gondolkodásra szeretnék ösztönözni a fiatalokat.