Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

750 forintos érmét bocsátanak ki Győr tiszteletére

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Győr királyi várossá válásának 750. évfordulója tiszteletére 750 forint névértékű, színesfém emlékérmét ad ki csütörtöktől a Magyar Nemzeti Bank.

Mint írják, az emlékérme kivételesen magas, 40 ezer darabos példányszámban jelenik meg. A jegybank az emlékérmék figyelemfelkeltő, ismeretterjesztő szerepét kihasználva, a megyeszékhely történelmi múltjára, a hagyomány- és értékőrzésre kívánja felhívni a figyelmet.
A közlemény emlékeztet: az emlékérmék mindennapi fizetési forgalomban való használata kerülendő. A rajtuk szereplő névérték szimbolikus jelentőséggel bír, de ezen érmék gyűjtői értékének megőrzését is szolgálja.
Az emlékérme előoldalán központi motívumként Győr város történelmi múltjára utaló logó jelenik meg, alatta a Győr felirattal. A logó kakas motívuma a város egyik jelképét, a vaskakast, valamint annak legendáját idézi meg.
Az emlékérme hátoldalán központi motívumként a Győr város 750. évfordulójára utaló jubileumi logó látható. Az előoldal kompozíciójához hasonlóan az éremképet belső gyöngysor tagolja. A gyöngysoron kívül köriratban az "V. István 750 éve adományozott irályi városi jogokat Győrnek" felirat olvasható.
Lent, középen látható az emlékérmét tervező, győri kötődésű, Munkácsy-díjas szobrászművész, Lebó Ferenc mesterjegye. A színesfém emlékérme 75 százalék réz, 4 százalék nikkel és 21 százalék cink ötvözetéből készült, súlya 9,4 gramm, átmérője 29,5 mm, széle recézett.
A 750 éves Győr emlékérme a rendelkezésre álló készlet függvényében csütörtöktől a kibocsátást követő egy évig névértéken vásárolható meg a Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában.