Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megegyezett a jövő évi 9 százalékos béremelés részleteiről a Magyar Posta vezetése és a két legnagyobb postai szakszervezet, a béremelésen túl a minimum 15 éves munkaviszonnyal rendelkezők egyszeri bérjellegű kifizetést is kapnak.

A Magyar Posta Zrt. az MTI-nek adott keddi közleményéből megtudjuk, ennek részleteiről egyeztetett a társaság vezetése és a két legnagyobb szakszervezet az elmúlt hónapokban.

A vállalat vezetői és a szakszervezetek megállapodtak az éven belüli lojalitásra fordított egyszeri kifizetés összegében is, ez 2022-ben 100 ezer forint lesz. Ezen kívül a minimum 15 éves munkaviszonnyal rendelkezők jövőre egyszeri kifizetésként jubileumi elismerésben is részesülnek a munkaviszony hosszától függő mértékben.

A hűség elismerése az egyik cél

A közlemény szerint a vállalat vezérigazgatója a megállapodás aláírását követően elmondta, a tárgyalások során a cél az volt, hogy a munkaerőpiaci szempontból kritikus munkakörökben dolgozó munkatársak az átlagnál nagyobb mértékű emelést kapjanak, és elismerjék azt is, ha egy munkavállaló hűséges a vállalathoz. A hároméves bérmegállapodás 2023-ig garantálja a bérek kiszámítható emelkedését a postások számára.

 

Kép: pexels.com