Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Májustól Európában turnézik majd a Deep Purple, egy nagy hiányzó azonban lesz a bandából: Steve Morse ugyanis nem tart a többiekkel, hogy rákkal küzdő felesége, Janine mellett lehessen. A gitáros ennek ellenére a zenekar tagja marad és tervezi a visszatérést, de az is kiderült, hogy átmenetileg ki veszi át a helyét.

 

Steve Morse: "üdv mindenkinek! Végre volt pár koncertünk a bandával többévnyi kényszerszünet után. Keserédes, de csodálatos volt újra együtt lenni a többiekkel, azonban imádott feleségem, Janine rákkal küzd és egyelőre rengeteg a kérdőjel. Nem tudjuk, milyen komplikációk léphetnek fel és egyáltalán mennyi időnk van még együtt, de egy biztos: mellette van a helyem. Nem szállok ki a bandából, sőt, remélem, hogy Janine minél előbb teljesen meggyógyul és ismét csatlakozhatok a turnéhoz, ugyanakkor azt elképzelhetetlennek tartom, hogy belátható időn belül tengerentúli koncerteket vállaljak. Akárhogy is alakul, megtisztelő számomra, hogy továbbra is a Deep Purple család tagja lehetek, és ez úton is köszönöm a többiek és a csodás rajongók támogatását, illetve azt is, ha belefoglaljátok Janine nevét az imáitokba! Ami a koncerteket illeti, egy igazi világklasszis, Simon McBride veszi át a helyemet, és biztos vagyok benne, hogy imádni fogjátok a játékát!"