Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Most ünnepeljük a huszadik szülinapunkat! Pont ott tartunk, mint egy 20 éves egyetemista, aki már  elég sok mindent elért, de azért korántsem dőlhet hátra, és temérdek céllal felvértezve vág neki a  nagybetűs életnek!  

A Vatam Kft 2002-ben még csak betéti társaságként indult, de a lendületes növekedés és fejlődés  rövid idő alatt változtatásra késztette a vezetőséget, így 2009-ben létrejött a Vatam Hungária  Épületgépészeti és Kereskedelmi Szolgáltató Kft. 
Húsz év nagy idő minden cég életében! Mi is számot vetettünk, végiggondoltuk, hogy mennyi  mindenen mentünk keresztül, hogy milyen volt, amikor kezdetben nagyobb épületgépész cégeknek  dolgoztunk alvállalkozásban, vagy éppen családi házak épületgépészeti kivitelezésén munkálkodtunk,  de egy biztos, hogy a korrektség, a maximalizmus és a profizmus akkor is és most is a központban van! Mára már ipari létesítmények épületgépész igényeinek kiszolgálását látjuk el, illetve a  gyökerektől azért nem szakadtunk el, továbbra is szívesen dolgozunk a magánemberek családi házának kivitelezésén is. 

Varga Tamás, ügyvezető

Amit biztosan ígérhetünk, hogy továbbra is megrendelőink igényei alapján, pontos tervek szerint,  minőségi anyagokkal és minőségi kivitelezésekkel, a megadott költségkereteken és határidőn belül  dolgozunk, hogy az átadott és beüzemelt, intelligens épületgépészeti rendszerek az Önök életét is  megkönnyítsék. 
Fő tevékenységi körünk az épületgépészeti rendszerek kivitelezése a tervezéstől a kulcsra kész  állapotig rendkívül sok ágazatban: 

· Légtechnikai hálózat kiépítés 
· Fűtési rendszer kiépítés 
· Hűtési rendszer kiépítés 
· Sűrített levegő rendszer kiépítés 
· Víz- Csatorna- hálózat kiépítés 
· Gáz hálózat kiépítés 
· Klímatechnológia 
· Épületgépészet és technológiai tervezés 

  
Mivel beköszöntött a meleg idő, most leginkább a klímaszerelés és telepítés ágazatunk, ami előtérbe  kerül, emiatt szeretnénk kedvezni ügyfeleinknek, és szülinapi akcióval kedveskedünk! A teljeskörű  klímaszerelés árából 20% kedvezményt adunk 2022. szeptember 30. beérkezett megrendelések esetén! 
Bővebb információért keresse honlapunkat: vatam.hu- Több, mint épületgépészet!
(x)