Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A jelentkezők ekkora százaléka nyert felvételt felsőfokú oktatási intézménybe. 

A mintegy százezer jelentkezőből 73 805-öt vettek fel, ami 2020-hoz képest 8 százalékos bővülést jelent. A hallgatók 82 százalékának, 60 517 diáknak az állam finanszírozza a tanulmányait. 

Az idén érettségizett diákok közel 60 százaléka jelentkezett továbbtanulásra. 

A hallgatói létszám szerinti ranglista

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemre (ELTE) 11 ezer, a Debreceni Egyetemre 6500, a Budapesti Gazdasági Egyetemre 6200, a Szegedi Tudományegyetemre több mint 6 ezer hallgató nyert felvételt, ezeket az intézményeket a Pécsi Tudományegyetem, a budapesti Műegyetem, a győri Széchenyi István Egyetem és az Óbudai Egyetem követi.

Sok intézményben megnövekedett a felvehető hallgatók száma

A Nyíregyházi Egyetem a múlt évihez képest 18 százalékkal több diákot vett fel, a kecskeméti Neumann János Egyetem szintén 18 százalékkal, a Dunaújvárosi Egyetem pedig 10 százalékkal. 

2020-hoz képest a felvettek száma az agrárképzésben 25 százalékkal, a sportképzésben 22 százalékkal, a műszaki képzésben és az orvos-egészségügyi területen 16-16 százalékkal nőtt. Minden markáns területen néhány pontos emelkedés volt tapasztalható a pontokat illetően.

A pótfelvételi is elektronikusan történik majd, de csak egy jelentkezési helyet lehet megjelölni. A pótfelvételi eredményeit augusztus végén hirdetik majd ki.

(fotó: pexels)