Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

A győri szlalomosok éppen lecsúsztak a tokiói olimpiáról

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagy bravúr és hatalmas szerencse. Ez kellett volna az olaszországi Ivreában Potocny Marcelnek és Rácz Koppánynak, a Graboplast Győr két kajakosának, hogy az Európa-bajnokságon a maradék egy kvótát elhozzák hazánknak. A tokiói repülőjegyet végül a lengyelek váltották meg – nem érdemtelenül.

Kajak szlalomban 24 ország indíthat versenyzőt az olimpián, már cak 1 hely volt kiadó.

Ez azt is jelentette, hogy az a 13 ország, akik már korábban kvalifikáltak, nekik csak az EB helyezés volt a tét. Az országok másik felének pedig nyilván nem.

A szlalom versenyek négy futam kell a végső győzelemhez. Az első futamból 30-an már továbbjutottak a középdöntőbe, a másik 36 versenyző viszont már itt az életéért kűzdött. Innen ugyanis csak a legjobb 10 folytathatta.

Marcell remek versenyzéssel ötödikként jutott tovább ebből a mezőnyből, Kopi viszont kiesett. Persze önmagában egy hatalmas csoda lett volna, ha továbbjut, hiszen ő még a hét közepén Szlovéniában éretségizett – az edzések miatt ugyanis ott jár iskolába, és így ott is kell teljesítenie. Hatalmasat ment, de a 11-es kapunál a versenybíró szerint hibázott, csak a feje volt bent a két rúd között, így 50 mp büntetőpontot kapott. Persze a többiek egy hetet gyakorlohattak, neki meg volt egy órája – és reálisan amúgy is Párizsra érhet oda. 

Potocny viszont továbbment és újabb bravúrt ért el. Nemcsak az ír és az ukrán ellenfelét előzte meg hanem a belgát is. Csakhogy heten viaskodtak a kvótáért, köztük a két lengyel is, az egyikük pedig majdnem a TOP 10-be került. Így aztán Marcel remek szereplése azt jelentette, hogy megint lecsúszott az álmáról.

Legutóbb egy pozíció választotta el, most kettő. 

Ettől függetlenül látható az előrelépés, és a 2024-es játékok ugye most közelebb van, mint bármikor máskor.