Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

A hajnali havazások után kisüt majd a nap

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Észak felől csökken délutánra a felhőzet, de kisebb havazás délen és északkelten még előfordulhat.

A meteorológusok szerint ma reggel a Dunántúlon és délen többfelé várható havazás, nyugaton néhol havas eső. Kisebb havazás, hózápor azonban a középső és keleti tájakon is előfordulhat.

Szerencsére a csapadék nem tart majd sokáig, ugyanis, napközben elvonul a csapadék és egyre többfelé kisüt a nap. Délután már csak keleten, északkeleten és az Alpokalján fordulhat elő egy-egy hózápor. Élénk, többfelé erős lesz az északi-északnyugati szél. A csúcshőmérséklet -1 és +5 fok között alakul.

Hasonló idő lesz vasárnap is

Vasárnap főként a Dunántúl nyugati felén alakulhat ki havazás, havas eső, a határ mentén esetleg eső, északkeleten, keleten pedig egy-egy hózápor fordulhat elő. Hosszabb időszakokra a Dunától keletre süthet ki a nap. A szeles időben kora délután -2 és +4 fok közötti értékekre van kilátás. A hajnal sokfelé erősen fagyos lehet.