Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A szervátültetetteket támogatják – már megyénkben is

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Új taggal bővül a Magyar Szervátültetettek Szövetsége, megalakult ugyanis a Győr- Moson-Sopron megyei egyesület a Vas megyeiekkel közösen.  Ma Magyarországon körülbelül 5100 szervátültetett van, vagyis minden kétezredik ember átültetett szervvel él. A leggyakrabban átültetett szerv a vese, majd pedig a máj, a szív, a tüdő és a hasnyálmirigy következik.

A Magyar Szervátültetettek Szövetsége ernyőszervezetként dolgozik a transzplantált emberek életminőségének javításáért. Országszerte területileg és szerv-specifikusan 20 egyesületet koordinál.

Ezidáig a Győr-Moson-Sopron és Vas megye területén élő érintettek más megyék egyesületeihez tudtak csak csatlakozni, ha keresték a kapcsolatot a közösséggel, részt akartak venni az országos sport- és egészségmegőrzéssel kapcsolatos rendezvényeken. Az egyesület elnöke Iker László István, a megyei vezetők illetve az elnökhelyettesek pedig Kopcsándi Stefánia (Győr-Moson-Sopron megye) illetve Bela István (Vas megye)

Több, mint egy éve határozták el, hogy ebben a két megyében létrehozzák a szervátültetettek egyesületét, felkutatják a térségben élő hasonló sorsú embereket, egészségügyi-, sport- és érdekvédelmi területen segítséget nyújtanak számukra és közösséget teremtenek.

A toborzást a Facebookon keresztül kezdték, így néhány hét alatt csaknem harminc transzplantált emberrel vették fel a kapcsolatot. Ennél egyébként jóval többen élnek a régióban.

Azóta viszont már az egyesület is megalakult tíz fővel, amint pedig a bíróság is jóváhagyja ezt, elkezdik a további tagok felvételét is, illetve akkor kezdik sorstársaik intenzívebb felkutatását is.

Az egyesület célja az, hogy támogassák a transzplantáltak rehabilitációját, illetve sportolási lehetőségeket biztosítsanak számukra, legyen szó akár tömegsport, vagy éppen versenysportról. Emellett a tervek között szerepel kulturális és közösségi programok szervezése is valamint segítséget szeretnének nyújtani a transzplantációhoz kapcsolódó egészségügyi problémák megoldásában is.

Képünkön balról jobbra: a  szövetség egyik tagja Zsolt, Kopcsándi Stefánia és Iker László István.