Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

A világ pénzét hagyjuk ott a patikákban

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ha nem is az összeset, de elég sokat: idén márciusban például 53 milliárd forintot fizettünk ki a vényköteles gyógyszerekért.

Ez az összeg az elmúlt két év legmagasabb értéke még úgy is, hogy az év harmadik hónapja mindig kiemelkedően magas forgalmat hoz a gyógyszertáraknak. A Hiflyabs Zrt. felméréséből kiderült az is, hogy februárhoz képest több mint 12, tavaly márciushoz viszonyítva pedig 3,6 százalékos az emelkedés. A kiváltott gyógyszerek tb-támogatása meghaladta a 39 milliárd forintot, ez azonban elmarad a 2020 hasonló időszakában mért 43 milliárd forinttól, írja a Világgazdaság

S hogy miért pont a március ilyen erős? Nos egész egyszerűen azért, mert a korábbi hónapokban feltöltött lakossági gyógyszerkészletek jellemzően tavaszra merülnek ki. A márciusi forgalmi adat a járvány kitörése óta rendre rekordokat dönt, tavaly például 49 milliárd forintot költöttünk receptköteles orvosságokra.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint idén márciusban országosan naponta 561 ezer doboz receptköteles gyógyszert váltottak ki a patikákban, míg egy évvel ezelőtt 572 ezret, 2020-ban pedig 721 ezret. A kutatás kitért arra a szomorú tényre, hogy a stagnálásban az is közrejátszhatott, hogy a legnagyobb arányban azok veszítették életüket a koronavírus miatt, akik krónikus betegséggel küzdöttek. Termékkategóriákra vetítve 9,9 különböző gyógyszert fogyasztó beteg van: ha egyikük vérnyomásproblémával és légúti megbetegedéssel is küzd, akkor ő kétszer szerepel az adatsorban, hívja fel a figyelmet a Hiflyabs. 

A regionális folyamatokat vizsgálva minden megyében forgalomnövekedés látható márciusban az előző hónaphoz képest, egyedül Zala és Somogy forgalma lassult valamelyest 2021-hez képest.