Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Add már, Uram, az esőt!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bízom benne, hogy sokan emlékeznek még Kovács Kati slágerére, amely az 1972-es táncdalfesztivál győztes dala volt. Mindez arról jutott eszembe, hogy az 1901 óta az idei volt a harmadik legszárazabb első negyedév.

Pedig nem sokon múlt. A csütörtökön érkezett mediterrán ciklon az ország nagy részére hosszú hetek, helyenként hónapok óta először hozott nagyobb mennyiségű „égi áldást”. Az előzetes adatok szerint az első három hónapban országosan 42,6 milliméternyi csapadék esett; ennél szárazabb évkezdet csak 1918-ban és 1949-ben volt. Közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az ország középső részén 70-80 milliméternyi fölötti az "anomália", a hegyvidéki területeken viszont – ahol általában jóval több a csapadék – 90-100 milliméternyi hiányzik a földekről.
A hét második felében aztán hosszú idő után területi átlagban 10-30 milliméternyi eső áztatta a földeket az ország nagy részén.

Talán egy kicsit még sok is volt a jóból, hiszen Dunántúl délnyugati, nyugati részein, Borsodban, valamint a hegyekben több ponton is mértek 30-40 milliméternyit elérő vagy azt meghaladó mennyiséget.

Ami a folytatást illeti, szombaton is sok lesz a felhő. A nap első felében kisebb lesz a csapadékhajlam, majd szórványosan várható eleinte eső, estétől átmenetileg havas eső, helyenként hó. Megerősödik az északnyugatira forduló szél, a legmelegebb órákban 5, 12 fokot mérhetünk. Vasárnap kezdetben még lehet vegyes halmazállapotú csapadék, aztán vékonyodni kezd a felhőzet. Erős északi szél mellett 4, 9 fok között alakul a maximumhőmérséklet.

Nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy a markáns időjárás-változás miatt nagy igénybevétel éri a szervezetet, gyakori lehet a rosszullét és a vérnyomás-ingadozás. A fényszegény időben sokan lehangoltak, csökken a teljesítőképesség. A hétvégén sem lesz ideális idő a szabadtéri programok tekintetében, ajánlott nagy gondot fordítani az immunerősítésre és a pihenésre is.