A város egyik legszebb adventi hagyományát idén is nagy érdeklődés övezi: összesen 19 civil és karitatív szervezet várja a győriek támogatását, kézműves ajándékokkal, személyesen készült tárgyakkal és értékes, adományért elvihető apróságokkal.
A megnyitó ünnepségen Pintér Bence polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében hangsúlyozta: „Amikor felgyúlnak a karácsonyi fények Győrben, ez a kis ház a város szívét mutatja meg. A jótékonysági faházban találkozik egymással az, aki adni szeretne, és az, akinek a támogatásra a legnagyobb szüksége van. Köszönöm minden önkéntesnek, szervezetnek és a győrieknek a nagylelkűségüket.”
A győri önkormányzat idén is hozzájárult a közösségi összefogáshoz: a polgármester átadta a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat számára felajánlott 500.000 forintos adományt.
Az eseményen a történelmi egyházak képviselői áldást kértek a faház adventi adománygyűjtő tevékenységére, ezzel is kiemelve a kezdeményezés közösségépítő és lelki jelentőségét.
A megnyitón Borsi Róbert tanácsnok is szólt a résztvevőkhöz. Kiemelte, hogy az advent időszaka a lelki felkészülés, a találkozások és az egymás felé fordulás időszaka: „A jótékonysági faház a szeretet megnyilvánulása. Az itt jelenlévő szervezetek szívvel-lélekkel készítik ajándékaikat, amelyekért nem pénzt, hanem adományt várnak. Aki adakozik, nemcsak ad, hanem kap is – közösséget, élményt, emberi kapcsolatot.”
Hozzátette, hogy a faház minden nap lehetőséget ad arra, hogy a győriek megálljanak egy pillanatra, körbenézzenek, és olyan kedves tárgyakat vigyenek haza, amelyek a karácsonyi ünnepek meghitt hangulatát is tovább erősítik.
(Fotó, forrás: gyor.hu)





