Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Akár egy évre is rács mögé kerülhet az a pilóta, aki behúzott futóművel landolt

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vádat emeltek egy 47 éves pilóta ellen, aki figyelmetlensége miatt úgy landolt, hogy nem engedte ki a futóművet.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 47 éves pilóta 2021 júniusában egy Győr melletti település repülőteréről szállt fel sétarepülésre két utassal a fedélzeten. A repülés végén a repülőtér kifutópályáján akart landolni a vádlott, azonban figyelmetlensége miatt nem vette észre, hogy a gép futóművei behúzott állapotban maradtak, ezért a gép az alsó részével érintkezett a kifutópályával, és sodródás után állt meg.

Szerencsére a balesetben személyi sérülés nem történt, azonban az utasok testi épsége veszélyben forgott.

A pilóta ellen az ügyészség légi közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt emelt vádat. Vele szemben egy évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.