Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Guide&Hand elnevezésű, ingyenes mobil alkalmazás a város nevezetességeit, látnivalóit hivatott bemutatni.

– A letöltést követően adjuk meg mobilunk helyadatait, így a program felismeri tartózkodási helyünket, ezt követően pedig különböző javaslatokat tesz, hogy mit érdemes megnézni Komáromban. A letöltésben a Tourinform Iroda munkatársai készséggel segítenek, ugyanakkor a Google böngészőbe beírva, vagy a Jókai téren, illetve a Tourinform előtt kihelyezett Guide&Hand táblákon található QR-kód beolvasásával is könnyedén elérhető az alkalmazás. Az app virtuális idegenvezetőt is ad mellénk, aki az adott látnivalóról minden fontos információt közöl velünk – tájékoztatott Nagy Nikolett turisztikai tanácsnok.

Az applikáció komáromi túrákat és sétákat ajánl fel, úgy, mint: erőd túrákkerékpáros túrák, illetve olyan látnivalókat, melyek a városon belül hosszabb, vagy rövidebb sétával elérhetőek. Az alkalmazás a magyar mellett angolnémetszlovák és lengyel nyelven is letölthető.

virtuális városbemutatás mellett szombatonként a hagyományos idegenvezetések is elindultak Komáromban. Ezekre az alkalmakra a Tourinform Irodában személyesen, vagy telefonon keresztül lehet előre jelentkezni. Kétféle túra is indul, melyek közül az egyik a „Komáromi mozaikok” amely Dél-Komárom látnivalóit mutatja be, a másik pedig a „Barangolás Jókai szülővárosában” elnevezésű, melynek során az észak-komáromi városrészt ismerhetik meg a hozzánk érkezők.

– További mobil applikáció is tervezés alatt áll, mely a KomOn! fantázianevet kapta, és elsősorban Észak- és Dél-Komárom programkínálatát igyekszik bemutatni egy közös platformon – zárta gondolatait Nagy Nikolett.

Forrás: komarom.hu