Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Először mutatták ki a a SARS-CoV-2 elleni antitesteket egy vadonélő állattól vett mintából. Az amerikai fehérfarkú szarvas esete a bizonyíték, hogy a járvány szélesebb körben terjedhet, mint azt eddig hittük.

Többüknél is kimutatták az antitesteket

Laboratóriumi kísérlet igazolja, hogy az állat át tudja adni a vírust más szarvasoknak is. Mivel a vadonban is csordákban élnek ezek az állatok, gyorsabban terjedhet a kórokozó közöttük. Az amerikai mezőgazdasági hivatal (USDA) tudósai 385 szarvas vérmintáját elemezték január és március között, ezek közül 40 százaléknál kimutatták a SARS-CoV-2 antitesteket, melyek a fertőzés hatására termelődnek. A vizsgált állatok közül egy sem mutatta a betegség tüneteit.

Egyelőre csak találgatnak

Egyelőre nem bizonyított, hogyan fertőződtek meg a vadonélő fehérfarkú szarvasok. A lehetséges okok között szerepel emberi vagy más állatokkal való kontaktus, illetve fertőzött szennyvízzel való érintkezés. A kutatók szerint aggasztóak az eredmények, de ahhoz, hogy kiderítsék, a szarvasok képesek-e egymást, illetve más fajokat megfertőzni, több tanulmányra van szükség.

Kép: delphipages.live