Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Az Ugrás – Film készült a győri kosarasok tragédiájáról

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nyolc éve szenvedett súlyos autóbusz-balesetet a győri női csapat. A Vitnyéd határában történt szerencsétlenségben Fűzy Ákos akkori vezetőedző és Tapodi Péter klubigazgató életét vesztette, a játékosok közül többen is súlyosan megsérültek, az egyiküknek, a szerb Natasa Kovacevicnek a bal lábát térd alatt amputálni kellett. 

A játékos óriási erőről tett tanúbizonyságot, hiszen egy percre nem adta fel az álmát. Egy rövid időre a pályára is vissza tudott térni: 2015 novemberében egy speciális protézissel a Crvena zvezda bajnoki mérkőzésén több mint 15 percet játszott és öt pontot szerzett.
A karrier nem folytatódott sokáig, de a kosárlabdától és a sporttól nem szakadt el a játékos, a nemzetközi szövetség nagykövete, a saját alapítványát működteti, szóval dolgosan telnek a hétköznapjai.

Film készült a sportolóról és a balesetről 

A 27 éves Kovacevic életéről Szerbiában dokumentumfilmet forgattak, melynek bemutatója tegnap volt Belgrádban. Az Ugrás című film felidézi Natasa pályafutásának kezdését, a balesetet és azt, hogyan alakult azóta az élete. Győrben is többször járt a stáb, megszólal a filmben többek között az akkori csapatkapitány, Laklóth Anna is.

A balesetről 2013-ban az Oxygen Media is beszámolt: 

Győrben is megemlékeznek 

A győriek a hétvégén a korosztályos csapatok számára rendeztek emléktornát, most pénteken 18 órakor az egyetemi csarnokban pedig az első csapat a Sopron Basket ellen lép pályára a hagyományos Fűzy Ákos–Tapodi Péter-emlékmérkőzésen. 
A pénteki mérkőzés előtt adják át a Fűzy Ákos- és Tapodi Péter-vándordíjakat, a tavaly alapított "Győri Női Kosárlabdáért" emlékérmeket, valamint köszöntik az U19-es világbajnokságon bronzérmet nyert és ezzel a klubnak dicsőséget hozó játékosaikat. 
A szünetben a tavalyi felnőtt bajnokság bronzérmeit adják át a stáb azon tagjainak, akik a mindent eldöntő miskolci bronzcsatán nem lehettek jelen, illetve a B33-ágazat és az utánpótlás korosztályok legjobb játékosait is díjazák.

A belépés ingyenes, de arra kérnek mindenkit, hogy ismét hozzon magával egy labdát, melyet összegyűjtenek és egy győri óvodába fognak eljuttatni. Fontos információ, hogy az egyetemi csarnokba csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni.