Kezdőlap KÉK HÍREK

Azt hitték, a tolvajt üldözik, ők kerülnek bíróságra

Közúti veszélyeztetést követett el két férfi Mosonmagyaróvár mellett, mivel veszélyes autósüldözébe kezdtek abban a hitben, hogy tolvajt fogtak. Most ők kerülnek bíróság elé.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy testvérpár ellen, akik autós üldözés során akarták megállítani a vélt tolvajokat. A vádirat szerint az 50 éves külföldi származású férfi és 24 éves testvére 2024 augusztusában az éjszakai órákban, egy Mosonmagyaróvár melletti településen autóztak, az idősebb testvér vezetett.

Az idősebb testvérnek ezen a településen működött vállalkozása, aminek a telephelye is itt volt. Erre a telephelyre korábban már többször betörtek, és a terheltek most is mozgást észleltek a telephely körül, miközben elhaladtak mellette. Próbálták az ismeretleneket elfogni, de ez nem sikerült, azért a járművükkel a környéken a keresésükre indultak.

Ennek során jutottak el egy vasúti átjáróhoz, ahol az öt fiatal sértett egy autóban várakozott, hogy az elhaladó vonat után átkeljenek a vasúti átjárón.

A vádlottak azt gondolták, hogy a sértettek lehetnek a tolvajok. Melléjük álltak, a fiatalabb testvér kiszállt a gépkocsijukból és anyanyelvén, amit a sértettek nem értettek kiabálni kezdett a sértettekkel. Egy alkalommal a lehúzott ablakon keresztül a sofőr arcát meg is ütötte.

A sértettek ettől megijedtek, megfordultak, és nagy sebeséggel menekülni kezdtek a terheltek elől, akik viszont az üldözésükbe kezdtek. Ennek során a járművet vezető, idősebb testvér több alkalommal is nekiütközött a sértettek járművének. A sértettek végül egyikük szüleinek házához hajtottak és bemenekültek a házba, és ők is valamint a terheltek is itt várták meg a rendőrség kiérkezését. Végül kiderült, hogy a sértetteknek nincs közük a telephelyen történt lopásokhoz.

Az üldözés közben történt ütközések során az egyik sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyészség az idősebb testvért közúti veszélyeztetéssel és garázdasággal, a fiatalabb testvért garázdasággal vádolta meg. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.

(Kép: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség)