Kezdőlap KÉK HÍREK

Azt mondta, már így vette

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Más autóra kiadott rendszámmal közlekedett egy 40 éves férfi Győrben.

Erre akkor derült fény, amikor a rendőrök a Fehérvári úton megállították. Elkérték a papírjait, a vezetőnek azonban nem volt jogosítványa, és az Opelről is bebizonyosodott, hogy egy másik kocsi hatósági jelzését viseli. Gyanúsítottként hallgatták ki a sofőrt, aki elmondta, a közelmúltban vásárolta egy ismeretlentől az autót, amelyen már akkor ez a rendszámtábla volt.

A rendőrség befejezte az eljárást, a szükséges dokumentumokat pedig vádemelési javaslattal küldte meg a Győri Járási Ügyészségnek.