Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Kapuvár mellett található Babóti Sportlőtéren a most elkészült 25 méteres pisztolypályát avatták fel szombaton. Sopron vonzáskörzetében nincs még egy olyan lőtér, melyen a koronglövészet mellett hosszútáv lövészet és pisztolypálya is üzemel. Így a sportolók, vadászok és az amatőr sportkedvelők is kedvükre használhatják a létesítményt.

A Babóti Sportlőtér megnyitásával lehetőség nyílik a lövészet iránt érdeklődőknek, hogy kipróbálhassák a lövészsportot. A Kapuvár mellett található sportpálya oktató lőtérként is fog üzemelni, ugyanis az itt működő egyesületek célja, hogy megkedveltessék az emberekkel ezt a fegyelmezettséget, kitartást, összpontosítást igénylő sportot.

A szombati megnyitón az eső sem tántorította el a résztvevőket.

Kecskés Róbert a lőtér tulajdonosa elmondta: „A Babóti Sportlőtér egy magántőkéből létrehozott, egyesületek által működtetett lőtér, amelyet 2017-ben indítottunk el. Jelenleg az építkezés második szakasza fejeződött be, így már nem csak a koronglövő pálya és a 100 m belövő használható, hanem megnyitja kapuit a 25 m-es pisztoly pálya is. Ezáltal a Soproni Polgári Lövész Egyesület és a térség sportolói számára újabb lövészeti ágakban nyílik lehetőség a kimagasló környezetben történő gyakorlásra és az országos szintű versenyekre történő felkészülésre.
Az M85 út megépülésével még közelebb kerültünk a nagyvárosokhoz, így nem jelent gondot a sportolni vágyóknak a lőtér megközelítése.
Terveink között szerepel nagyszabású versenyek megrendezése a civilek felé történő nyitás a lövészet a lövészsportok népszerűsítésével, felkutatásával.”

Molnár János Babót község polgármestere kiemelte:
„Örömmel fogadta a település a kezdeményezést, hogy lőtér épüljön a község közelében. Nem gondoltuk volna 4 évvel ezelőtt hogy az ekkori mezőgazdasági hulladéklerakó helyén, ilyen magas színvonalú lőteret lehet létrehozni. Bízunk benne, hogy Babót felkerül a nemzetközi lövészsport térképére.”

Skála János a Soproni Polgári Lövész Egyesület elnöke hangsúlyozta: „Az egyesületnek nagy szívfájdalma volt, hogy nem volt lehetőség a soproni lőtéren a koronglövészetre és a hosszútávlövészetre. Azonban a babóti lőtér lehetőséget ad a versenyzőinknek, hogy koronglövő számokban is tudjanak edzeni és részt venni a versenyeken. Sportolóink igen jó eredményeket értek el eddig is országos szinten és most újabb lehetőségek nyílnak meg az SPLE életében.

Dr. Bencsik Balázs a lőtér tervezője elmondta: „ A mai nap az időjárás ugyan nem kegyes hozzánk, de a lőtér kitűnően vizsgázott, és élesben is kiderült, hogy egy ilyen nagy létszámú verseny rendezésére is kiválóan megfelel a létesítmény. A lőtér mind a versenyszabályoknak mind pedig a biztonsági szabályoknak maradéktalanul megfelel. Különös gondot fordítottunk a barátságos és az erdei környezetben történő esztétikai megjelenésre. A tervezési szempontoknál elengedhetetlen kritérium volt, hogy a megépülő pisztoly-, puska pályák a lehető legkisebb környezeti zajszennyezést okozzák.”

A Soproni Polgári Lövész Egyesület által szervezett versenyen több tucat nevező volt, akik versenykörülmények között avatták fel a pályákat.

A szombati program célja a lőtér bemutatása, a sportág népszerűsítése, sportbaráti kapcsolatok ápolása és a minősítések megszerzése volt.

Forrás: inforabakoz.hu