Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A határmenti beruházással javul a környező magyar és osztrák települések egymás közötti elérhetősége.

Kőszeg és Rőtfalva határmenti kapcsolatának fejlesztése a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában az Interreg V-A Ausztria-Magyarország Együttműködési Program 2014-2020 keretében valósult meg, a beruházás a Zsira-Lutzmannsburg (Locsmánd) összekötő út felújítási munkáinak elvégzése projekttel közös pályázat keretében nyert támogatást.

A kivitelezést a VértesAszfalt Építőipari Kft. és a Meliorációs és Rekultivációs Kft. végezte nettó 1,53 millió Ft értékben. Tavaly november óta a végleges nyomvonalon közlekedhetnek az autósok a két település között a 87-es főúton. A NIF Zrt. keddi közleménye szerint a beruházás mostanra teljesen elkészült.

A projektben a magyar oldalon 825 méter hosszú szakaszon történt beavatkozás, amelyből 625 méteren új nyomvonalú út épült, a fennmaradó 200 méteren a meglévő 87-es számú főút felújítása történt meg

A 87-es számú főúton a régi határátkelő felé vezető úthoz balra felálló sávos csomópont épült ki, valamint elkészült a régi határra vezető 8723. jelű új út is, azonban tekintettel a jelenlegi pandémiás helyzetre, az osztrák oldali korlátozásokból adódóan azok feloldásáig a régi határállomást nem nyitják meg újra.

A beruházás részeként kialakítottak egy ellenőrző helyet is, amely a határon áthaladni szándékozó járművek ideiglenes, vagy alkalmankénti ellenőrzésére, visszafordítására is alkalmas.

A 87-es számú főút 590 méteres szakaszán a csapadékvíz-elvezetése, rendezése és a levezetőmederhez történő csatlakozás kiépítése is megtörtént.

A beruházó tájékoztatása szerint a projekt célja a környező magyar és osztrák települések egymás közötti elérhetőségének javítása, és a határon átnyúló infrastruktúrában rejlő közös lehetőségek hatékonyabb kiaknázása.

Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: a Kormány és Kőszeg összefogásának újabb eredménye ez az út, amely Kőszeg, Vas megye és az ország új kapuja.

Básthy Béla, Kőszeg polgármestere hangsúlyozta: történelmi helyen halad ez az út, és évszázados közekedési kapcsolati igényt elégít ki itt a rőti völgyben. A beruházások folytatódnak, a cél, hogy 2028-ra, a város 700 éves évfordulójára a korszerű közlekedési feltételek teljesüljenek.

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese kiemelte:

ezzel a projekttel sikeresen befejeződött az Interreg V-A Ausztria-Magyarország Együttműködési Program, amelynek keretében öt beruházás készült el (VárbalogRajka, Zsira, Fertőrákos).