Kezdőlap KIEMELT

Bővül a Széchenyi István Egyetem bázisa a ZalaZONE-on

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Új inkubációs épülettel, valamint a járműipari kutatásokat segítő eszközökkel, berendezésekkel is bővül a győri Széchenyi István Egyetem ZalaZONE-on meglévő infrastruktúrája – írja az Egyetem közleménye. 

Mint írják, az Egyetem célja, hogy nemzetközi színvonalú környezetet teremtsen az oktatáshoz, a kutatáshoz, hozzájárulva a térség versenyképességének növeléséhez. Ezt szolgálja az a 4 milliárd forint európai uniós támogatás is, amelyből az intézmény a ZalaZONE Kutatási és Technológiai Központban meglévő infrastruktúráját fejlesztheti. 

Dr. Háry András a Széchenyi-egyetem Járműipari Kutatóközpontjának kutatócsoport-vezetője elmondta: a beruházás előkészítése és a munkaterület-átadások megtörténtek, így még szeptemberben megkezdődhet a kivitelezés.

A munkálatok jövőre fejeződnek be

Az építkezések várhatóan jövő tavasszal fejeződnek be. Az európai uniós támogatásból nemcsak a két épület készül el, hanem beszereznek az autonóm járművekkel és mobilitási rendszerekkel, illetve más járműipari területekkel kapcsolatos kutatásokat segítő eszközöket, berendezéseket is, illetve humánerőforrás-bővítésre is sor kerül 2022 végéig.