Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Két első, két második, egy harmadik és két döntős helyezést értek el a berlini Tanzolymp nemzetközi balettversenyen az Opera balettiskolája, a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei, akik ezzel kiérdemelték a részvételt a rendezvényt záró gálán is.

A Magyar Állami Operaház hat éve indult balettképzésében részt vevő fiatalok 28 ország 350 versenyzőjével mérték össze tudásukat.

Az első helyen végzett diák három ösztöndíjat is nyert

Ruip Katica, 6. évfolyamos növendék, aki 2019-ben korosztályában ért már el első helyezést a Tanzolymp balettversenyen, ismét a legjobb helyen végzett klasszikus balett kategóriában A hattyúk tava című darabból Odile variációjával és a Carmen-szvit egy részletével, míg modern tánc kategóriában Vetési Adrienn Blooming című koreográfiájával második helyezést ért el. A két elismerés mellett Ruip Katica három ösztöndíjat is elnyert a Berlini Állami Balettiskola, a Müncheni Zenei és Előadóművészeti Főiskola Balettakadémiája és a Zürichi Táncakadémia kurzusaira.

Ugyancsak első helyezést ért el klasszikus balettkettős kategóriában Pollák Julianna Éva és Pásztor Júlia 2. évfolyamos növendékek párosa, akik A púpos lovacska című balettből mutattak be variációkat.

Jól teljesítettek a magyarok

Második helyen végzett klasszikus balett kategóriában Bobvos Oliva 4. évfolyamos növendék, aki a Gajane és a Párizs lángjai című balettből táncolt szólót. Harmadik helyezést ért el ugyanebben a kategóriában, és próbatáncra kapott meghívást a Holland Nemzeti Balett Akadémiájára Porkoláb Cecília 6. évfolyamos növendék, aki A hattyúk tavából Odette variációját és a Paquita egy részletét mutatta be a megmérettetésen. Bonecz Franciska Yuki 3. évfolyamos és Varga Lilla Emese 4. évfolyamos növendék szintén bejutott a döntőbe.

A fiatal táncosokat kívánják támogatni 

A február 17. és 22. között 19. alkalommal megrendezett berlini Tanzolymp nemzetközi balettverseny célja, hogy mesterkurzusokkal, szemináriumokkal és versenyekkel segítse a fiatal táncosokat, nemzetközi pályájuk indulását, valamint a tánc népszerűsítését. 

 

Kép: pixabay.com