Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Bringával, gyalog és autóval is több lehetőség lesz átjutni Szlovákiába

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Négy híd is megépül Szlovákia és Magyarország között 2023-ig. – közölte az ITM. 

Az Ipolynál két híd is épül 

Drégelypalánk-Ipolyhídvég és Őrhalom-Ipolyvarbó között épülnek új hidak egyenként 1,7 milliárd forintból. A közbeszerzési eljárások lezárultak, a vállalkozói szerződések hamarosan hatályba lépnek. A munkaterületeket akár már novemberben átadhatják, az építkezések befejezése 2023 végére várható. 

Győr-Moson-Sopron megyében a gyalogosok és a bringások örülhetnek 

Dunakiliti és Doborgaz között gyalogos és kerékpáros Duna-meder híd épül, mindkét oldalon csatlakozó ártéri hidakkal. A beruházás teljes költsége 1,9 milliárd forint. A magyarországi létesítmények kivitelezőit már megtalálták. A nyertes ajánlattevővel megkötött szerződés a szlovákiai közbeszerzési eljárásának lezárásával lép hatályba. A munkálatok szintén 2023-ban fejeződhetnek majd be.

Pest megyében már készül az új híd 

A Pest megyei Ipolydamásd és Helemba között már dolgoznak az új átkelőn. Az Ipoly-híd acél főtartóit szeptember végén emelték be a helyükre. 

Közös felügyelet

A közös tulajdonban lévő határhidak – egy 2017-es megállapodás szerint – egy-egy létesítmény teljes felügyeletét érdemes az egyik félnek magára vállalnia. A módosítás szerint a drégelypalánki átkelő üzemeltetését és fenntartását a magyar, a másik két hídét a szlovák fél végzi. A szükséges rekonstrukciós munkálatok feltételeit a két ország közösen biztosítja.