Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Parasportlövészet

A 45 éves Világkupagyőztes Dávid Krisztina második legjobb eredménnyel várta a déltől kezdődő döntőt 10 méteres légpisztolyban, ahol végül 210,5-tel végezve bronzérmes lett.

A P2-es kategória magyar indulója – aki szívműtét közben történt műhiba miatt hatévesen kerekesszékbe került – jól teljesített a 60 lövéses alapversenyben, 570 körrel második lett a 18 fős mezőnyben. A nyolcas döntőben, melyben nulláról kezdtek, tíz lövést követően a negyedik helyen állt, majd visszább csúszott, de azután szépen kapaszkodott följebb, és végül a kieséses szakasz ötödik dupla lövése után esett ki, ezzel harmadik lett.

"A mezőny egyre keményebb. Ugyan én is fejlődök, de jönnek a fiatalok és a nagyobb országok, csak előre lehet haladni, muszáj valami pluszt hozzátenni. Nagyon jót akartam lőni, mert azt azért tudok, de ez nem a Nyuszi-kupa, nem a Háztömb-körüli bajnokság, hanem a paralimpia. Otthon azért már kialakítottam az éremnek egy helyet a vitrinben."

Dávid Krisztina 2014-ben vb-második, öt éve, a rióia paralimpián ötödik, 2018-ban Európa-bajnok lövő volt. Most a magyar küldöttség nyolcadik érmét szerezte.