Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Kultúra

Cseh Tamásra emlékeznek Bakonybélben

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Cseh Tamás életműve előtt tisztelegnek Bakonybélben zenei emlékesten, amelyen megidézik a tavaly elhunyt Kátai Zoltán énekmondó emlékét is, aki a korábbi megemlékezések zenei rendezője volt.

A dalestet augusztus 14-én tartják a Szentkút-kápolna szomszédságában. Az emlékesten olyan zenészek is közreműködnek, akik közel álltak Cseh Tamáshoz és akikkel gyakran együtt szerepelt. A szándék az, hogy bemutassák azt a műfaji sokféleséget, amely Cseh Tamást jellemezte, a kínálatban a históriás énekektől a katonadalokig számos műfaj szerepel.

Hallhatják az érdeklődők a Musica Historica Együttest, amely 1988-ban alakult Csörsz Rumen István vezetésével. Az együttes 15-19. századi, magyar és közép-európai, világi és egyházi zenét ad elő. Fellép Lantos Szabó István lantművész, a régi magyar énekköltészet kutatója, a Vagantes trió alapítója és művészeti vezetője. Közönség elé áll Róka Szabolcs énekmondó, kobozművész és Écsi Gyöngyi népdalénekes, bábművész is.

Gryllus Dániel zeneszerzőt, előadóművészt, a Kaláka együttes alapítóját is hallhatja a közönség és fellép Mülhauser Martina dalszerző, ének- és gitárművész is.